Bejegyzések

Költészetnapi megemlékezés 2022

Költészetnapi megemlékezés 2022   Április 11én emlékezünk meg a magyar költészet napjáról. A jeles napot természetesen egyesületünk is megünnepelte, egy klubnap keretében. Az eseményre április 11.én került sor Tatabányán, a Millenium-parkban található sportirodában, 10 fő részvételével. A műsort egyesületünk elnöke, Nagyné Papp Edit nyitotta meg, aki ismertette a rendezvény részletes programját, majd átadta a szót Keresztes Erzsébetnek, aki Tóth Árpád Április című versét olvasta fel. Ezután a résztvevők meghallgathatták József Attila, a Dunánál című versét, Kaszás Attila előadásában. Ezt követően Kotrosits Ferencné vezetésével egy irodalmi vetélkedő került megrendezésre. A megmérettetésen ismert íróinkhoz kapcsolódó kérdések, és idézetek hangzottak el. A résztvevők feladata az irodalmi alkotásokból elhangzott részletek íróinak kitalálása volt. A versenyt Pillmann Tünde nyerte meg. Az esemény 2. részében a megjelentek felelevenítették a húsvéthoz kapcsolódó népszokásokat, egy

Lírikus vallomások a költészet napján

 Lírikus vallomások a költészet napján 2022. április 11.én, a magyar költészet napján egy rendhagyó összeállítás jelent meg az MVGYOSZ Youtube-csatornáján, amelyben a Hangoskönyvtár önkéntes felolvasói osztották meg gondolataikat a hallgatósággal azzal kapcsolatban, hogy mit jelent a számukra egy-egy ikonikus irodalmi alkotás felolvasása. A jelen dokumentuma fenti videó alapján készült.  Mielőtt azonban a konkrét összeállításban foglaltak részletezésére sor kerülne, fontosnak tartom megemlíteni, hogy az MVGYOSZ a tavalyi évben is egy különleges összeállítással kedveskedett az irodalom iránt érdeklődő látássérült hallgatóknak. 2021-ben, a magyar költészet napján ugyanis a Volt egyszer egy antológia címmel 1997-ben kiadott verseskötet felújított változatából készült zenés összeállítás került fel az MVGYOSZ Youtube -csatornájára. Az összeállítás elkészítésében látássérült sorstársak is közreműködtek.  Az idei esztendőben a magyar költészet napjához kapcsolódó megemlékezést Dr. Nagy Sándo

Lélekbonbonok- a pozitív életszemlélet kialakítása

 Lélekbonbonok- a pozitív életszemlélet kialakítása A jelen beszámoló a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete által Lélekbonbonok címmel 2020-ban, a koronavírus-járvány kitörésekor életre hívott programsorozatának 2022. április 7.én megtartott alkalmán elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza. Az eseményt a Google Meets nevet viselő kommunikációs platformon valósították meg 29 fő részvételével. A program elején Barkó-Szabó Judit moderátor köszöntötte a résztvevőket, majd az egyesület elnöke: Nemes-Nagy Tünde szólt a hallgatósághoz. Az elnökasszony a nyitóbeszédében sok más mellett röviden kitért a Lélekbonbonok című programsorozat eddigi alkalmain elhangzott információkra. Ezt követően, az esemény moderátora átadta a szót Bora Botondnak, aki a pozitív életszemlélet kialakításának mikéntjéről tartott prezentációt. Az előadó a bevezetőjében elmondta, hogy 2007-ben mind anyagi, mind párkapcsolati szempontból nehéz helyzetbe került. Ekkor alkotta me

Stratégiai megállapodás a fogyatékkal élő emberekfoglalkoztatásáról

 Stratégiai megállapodás a fogyatékkal élő emberekfoglalkoztatásáról 2021. december 3.án, a fogyatékkal élő emberek világnapján a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének szervezésében egy stratégiai megállapodás ratifikálása zajlott le, amivel a jövőben a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatását kívánják elősegíteni. A programot élőben közvetítették a szervezők a VGYKE Egyesület facebook-oldalán. Azoknak, akik a rendezvény időpontjában nem tudtak csatlakozni az on-line eseményhez, időkorlát nélkül lehetőségük nyílik a program hanganyagának meghallgatására a VGYKE-Egyesület Youtube-csatornáján. A jelen összefoglaló is ez alapján készült. A program elején Kollárszki Boglárka moderátor köszöntötte a résztvevőket, és ismertette a program menetét, majd átadta a szót a 3 civil szervezet megjelent képviselőjének: Fodor Ágnesnek, a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesület elnökének, Papp Szabolcsnak, a Nem adom fel Alapítvány elnökének,

A Novák Optika tájékoztatója

Az alábbiakban közzétesszük a Novák Optika tájékoztatóját Kedves Szövetségi Tagok! Hivatkozva a március 10-én az online előadásomon megígért távcsőszemüvegről egy írásbeli tájékoztató megírására, tisztelettel küldöm összefoglalómat kedves Mindannyiotoknak.   Először is szeretném megköszönni Dr Nagyné Berke Mónikának a figyelmét és kedves hozzájárulását, ahhoz, hogy én bemutatkozhatok Nektek.   Novák Zsuzsanna vagyok Budapestről, egy családi vállalkozást, a közel 100 éves Novák Optikát vezetem. Édesapám és testvérem hosszú éveken keresztül készítették a távcsőszemüvegeket sok rászoruló részére. Sajnos Mindketten eltávoztak, így én kaptam ezt a feladatot, hogy tovább vigyem a hagyományt ezen a téren is.   Nagy örömömre szolgál, hogy tájékoztathatlak Benneteket erről a szolgáltatásról.   A távcsőszemüveg a maga nagyításával óriási segítséget nyújt a csökkentlátóknak távolra is és közelre is. Nagy előnye, hogy szemüvegként funkcionál , tehát nem foglalja le a kezünket ,

Hangra fel 2021 on-line díjátadó ünnepség

 Hangra fel 2021 on-line díjátadó ünnepség 2022. március 8.án a HELMA nevet viselő könyvkiadó szervezésében lezajlott a Hangra fel 2021 című szavalóverseny on-line díjátadó ünnepsége. Az esemény a Microsoft Teams nevű platformon keresztül valósult meg. Azok számára, akik lemaradtak a programról az esemény szervezői elérhetővé tették a rendezvény hanganyagát a HELMA kiadó Youtube-csatornáján. A jelen beszámoló is a fenti hanganyag alapján készült. Az esemény moderátora Dvarieczki Bálint, az Alko-soft Nonprofit BT ügyvezető igazgatója volt, aki a nyitóbeszédében néhány mondatban bemutatta a HELMA nevet viselő könyvkiadót, valamint a szavalóverseny létrejöttének körülményeit. A kiadóval kapcsolatosan kifejtette, hogy a HELMA 2021-ben jött létre azzal a céllal, hogy a kortárs írók műveit elérhetővé tegyék a látássérült emberek részére. A könyvek kiadása e-book, és elektronikus formátumban történik. A hangoskönyvekkel kapcsolatos jövőbeni tervekről Dvarieczki Bálint megjegyezte

Lélekbonbonok 22

Lélekbonbonok 22 2022. március 3.án a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének szervezésében lezajlott a Lélekbonbonok című programsorozat 3. alkalma. A program a Google meets nevű kommunikációs platformon keresztül valósult meg 27 fő részvételével. Az eseményt Nemes-Nagy Tünde, a   Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének elnöke nyitotta meg, aki egyben a rendezvény moderátora is volt. Az Elnök Asszony az expozéjában néhány mondatban összefoglalta a Lélekbonbonok című programsorozat létrejöttének körülményeit. Ezzel kapcsolatosan kifejtette, hogy a kerekasztalbeszélgetés sorozat 2020-ban, a koronavírus-járvány kitörését követően jött létre azzal a céllal, hogy elősegítse a látássérült emberek testi, és lelki feltöltődését. Ezt követően a moderátor átadta a szót az esemény vendég előadójának: Dvarieczki Bálintnak, aki látássérültként segíti a sorstársait. Dvarieczki Bálint a prezentációja első részében bemutatkozott. Ennek keretéb