On-line előadások: Az informatika lehetőségei a látássérült diákok oktatásában

 

Az informatika lehetőségei a látássérült diákok oktatásában

 

2021. január 28-án került megtartásra egy, az MVGYOSZ által megrendezett konferencia, amely a látássérültek digitális oktatásának tematikáját járta körül. A koronavírus okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt, a meetinget az interneten, a Zoom elnevezésű program segítségével bonyolították le.

A jelen dokumentum a fent említett online kerekasztal beszélgetésen elhangzott legfontosabb információkat tartalmazza.

A rendezvény nyitánya ként Dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke mondott rövid beszédet, aki bevezetőjében kiemelte, hogy az informatika napjainkban rohamos fejlődésnek indult, és ezzel nekünk, látássérülteknek is lépést kell tartani, tekintettel arra, hogy ez is fontos a vak, és gyengénlátó emberek társadalomba való integrációja szempontjából, hiszen lényeges, hogy mi is akadálymentesen hozzájuthassunk a technika fejlődése által nyújtott lehetőségekhez.

A képernyőolvasó, és nagyító szoftverek megjelenése óriási előrelépést jelentett a fenti cél megvalósításában. Az említett programok segítségével ugyanis a vak, és gyengénlátó személyek képesek lehetnek többek között a szórakozásban, az oktatásban, és a munkában való részvételre is.

A képernyőolvasó szoftverek honosításában napjainkban nagy szerepet vállal az Informatika a Látássérültekért Alapítvány, a továbbiakban infoalap.

Dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke, a beszéde 2. részében kiemelte, hogy a konferencia legfontosabb célja a fent említett alapítvány által biztosított szolgáltatások, és segédeszközök népszerűsítése a látássérültek körében, valamint a jövőben várható újdonságok ismertetése.

A nyitóbeszédet követően, a konferencia első részében Szuhaly Mihály, az Infoalap egyik munkatársa bemutatta az alapítvány létrejöttének rövid történetét, ismertette a civil szervezet által kitűzött legfontosabb célokat, valamint a dokumentum elején megfogalmazott esélyegyenlőség biztosítása érdekében nyújtott szolgáltatásokat is részletesen taglalta.

Ezek közül kiemelkedik az ügyfélszolgálat, a honlapok akadálymentesítésének elősegítése, a honosított eszközök értékesítése, az eszközvásárlási kedvezmény biztosítása, valamint a lapról hangra elnevezésű népszerű lehetőség, amelynek keretében a nyomtatott sajtóban megjelent cikkeket hangos formában olvashatják el a honlapon regisztrált sorstársak.

A fentiek mellett fontos megemlíteni azt is, hogy az alapítvány által nyújtott lehetősége közül kiemelkedik az úgynevezett ic tábor. A rendezvényen elsősorban a 19, és 24 év közötti fiatalok vehetnek részt. A program célja a látássérült fiatalok digitális oktatásban való részvételének elősegítése. Az alapítvány a diákok kisérőinek is lehetőséget biztosít a részvételre. A tábort minden évben más helyszínen rendezik meg.

Az alapítvány által biztosított szolgáltatásokról bővebben olvashatunk a www.infoalap.hu honlapon.

A szolgáltatások ismertetését követően, az Infoalap munkatársa röviden kitért azokra a képernyőolvasó szoftverekre, amelyek segítségével a látássérült személyek akadálymentesen használhatják a számítógépet.

Ezek közé tartozik a Jaws for Windows, amely immár bárki számára ingyenesen elérhető, az úgynevezett Ország licenc-nek köszönhetően. Ez általában 1 éves időtartamra jelent akadálymentes hozzáférést a program által nyújtott számos szolgáltatáshoz. A licenckódok igénylése az akadalymentes.magyarorszag.hu oldalon, egy űrlap kitöltésével valósul meg. Az igénylés menetéről részletesen olvashatunk a www.infoalap.hu honlapon, az országlicensz menüpont alatt.

A fent említett képernyőolvasó szoftver honosítása az Infoalap munkatársainak feladata.

A képernyőnagyító szoftverek közül kiemelkedő a Zoomtext elnevezésű program, aminek lehetséges beállításai között szerepel többek között a kontraszt testreszabásának biztosítása, és a színek felcserélésének lehetősége is.

A Fusion nevet viselő szoftver a két fent említett programot ötvözi.

A felsorolt akadálymentes alkalmazásokról részletesen olvashatunk az Informatika a Látássérültekért Alapítvány honlapján, a www.infoalap.hu oldalon.

A mobiltelefonok közül első sorban az Android, valamint az IOS operációs rendszereket futtató készülékek beszéltethetőek meg. A fenti eszközök a nagyítás funkciót is biztosítják a gyengénlátó felhasználók számára.

Az alapítvány munkatársai a konferencia keretében a teljesség igénye nélkül sorolták fel a résztvevőknek azokat az alkalmazásokat, amelyeket  a vak, és gyengénlátó személyek naponta használhatnak az okoseszközeiken.

A fenti applikációkról a www.infoalap.hu honlapon olvashatóak részletes információk.

Fontos még megemlíteni, hogy mp3 formátumú hangoskönyvek előállíthatóak a Deksz ( dramatizált elektronikus könyv szerkesztő) elnevezésű szoftver segítségével. Ez a megoldás a bescannelt könyveket hanganyagokká alakítja át, ezáltal a létrehozott hangoskönyveket utazás közben is magunkkal vihetjük.

A konferencia következő részében az alapítvány munkatársai  ismertették az általuk adaptált tananyagokkal kapcsolatos legfontosabb információkat.

Az alapítvány gondozásában kiadott adaptált tananyagok közül érdemes megemlíteni a teljes ECDL vizsga anyagot felölelő segédleteket, valamint az úgynevezett Zoom felhőszolgáltatást bemutató hangos tananyagot. A fent említett segédletekről bővebben a www.infoalap.hu/letöltések/tananyagok menüpontban olvashatók részletes információk.

A konferencia következő részében az alapítvány munkatársai bemutattak néhány, a digitális oktatásban használható segédeszközt, amelyek hatalmas előrelépést jelentenek a látássérült diákok oktatásában. Ennek keretében két nagyítót, és egy braille kijelzőt mutattak be. A fent említett eszközökre az Infoalap munkatársai 25 %-os kedvezményt biztosítanak a felhasználók részére. Az eszközökkel kapcsolatos kérdésekkel érdemes az Infoalap ügyfélszolgálatát személyesen felkeresni, csütörtöki napokon 9 és 15 óra között.

A konferencia következő részében a webes akadálymentesítés témakörét járták körül részletesen az alapítvány informatikusai, akik elmondták, hogy minden oldal akadálymentessé tehető, ennek ellenére azonban a fenti lehetőséggel az információhiány miatt nem minden oldal üzemeltetője tud élni. Ezért a civil szervezet szakemberei célul tűzték ki, hogy a fenti információk eljussanak az oldalak üzemeltetőihez, és a programozó szakemberekhez.

A fenti témával a korábbi években az EU is foglalkozott oly módon, hogy olyan jogszabályok megalkotására ösztönözte a tagállamokat, amelyek biztosítják a közszférában megtalálható honlapok akadálymentességét. Ennek megvalósítására időről időre határidőket szabnak ki.

A honlapok akadálymentességét az Infoalap szakemberei is végzik. A tapasztalatokkal kapcsolatosan szükség esetén ajánlásokat fogalmaznak meg az oldalak üzemeltetői részére.

A konferencia következő részében az Infoalap munkatársai kitértek a jövőben megjelenő újdonságok bemutatására. Ezek között szerepel sok más mellett egy, az értelmileg akadályozott személyek részére a 2021-es év folyamán az alapítvány gondozásában kiadásra kerülő ismeretanyag,amely érthető formában jeleníti meg a különböző operációs rendszerek kezeléséhez szükséges ismeretanyagokat.

Valamint tervezik a középiskolai oktatás során haszált Matematika feladatgyűjtemény akadálymentes formába történő adaptálását.

A konferencia végén a látássérült gyermekek szülei feltehették az elhangzott információk kapcsán esetlegesen felmerülő kérdéseiket. Ezekben megfogalmazódott többek között a látássérült gyermekek tankönyvvel való ellátásának problematikája, valamint a digitális oktatás keretében a tanárok által kiadott prezentációk akadálymentességének hiányosságai.

A tankönyvellátás problematikájára megoldást jelenthet a Bodor Tibor hangoskönyvtár, valamint a tagegyesületeknél közösségi szolgálatot vállaló fiatalok bevonása.

A prezentációk problematikájára fontos segítséget jelent a Microsoft programcsomagba tartozó Power Point elnevezésű alkalmazás, amely a prezentációkat akadálymentes formában teszi elérhetővé.

A konferencia zárása ként az Infoalap munkatársai megköszönték mindenkinek a részvételt, és a megfogalmazott hozzászólásokat.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2021. február 1.