Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2021

On-line előadások: Home-office-ban a látássérültek 3

  Home-office-ban a látássérültek 3.   A jelen dokumentum a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete által „Home-office-ban a látássérültek” címmel megrendezett programsorozat 3. beszélgetésén elhangzott legfontosabb információk összefoglalóját tartalmazza. A koronavírus-járvány okán kihírdetett veszélyhelyzet miatt, a műsort a civil szervezet Youtube-csatornáján hallgathatták meg az érdeklődők. A beszélgetésen Miks-Rédai csaba műsorvezető, és Nagy Fruzsina közösségi civil szervező vett részt. A program nyitányaként Nagy Fruzsina, a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális egyesületének egyik közösségi civil szervezője röviden bemutatkozott. Ennek keretében többek között elmondta, hogy immár 2020 óta foglalkozik közösségi civil szervezéssel, 4 órás munkaviszony keretében. A beszélgetés következő részében, a résztvevők áttértek a tavalyi évben megvalósult programok taglalására. Nagy Fruzsina, ennek keretében kifejtette, hogy a koronavírus-j

On-line előadások: Lélekbonbonok 10.- a telefotel bemutatása

  Lélekbonbonok 10.- a telefotel bemutatása   A jelen dokumentum a   Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete által 2021. június 3.án „Lélekbonbonok 10.” címmel megrendezett online előadáson elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza. A koronavírus-járvány okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt, a rendezvény on-line formában került megtartásra, a Google Meet nevű kommunikációs platformon keresztül. Az eseményen 26 fő vett részt. A rendezvény nyitánya ként Nemes-Nagy Tünde, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének elnöke ismertette a 2020. szeptemberében Lélekbonbonok címmel elindított on-line programsorozat rövid történetét. Ennek keretében többek között elmondta, hogy a fent említett rendezvény sorozat életre hívásának legfontosabb célja, a látássérült érdeklődők lelki feltöltődésének elősegítése volt, tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány okán bevezetett korlátozóintézkedések következtében a személyes részvételen al

On-line előadások: Látásmód szakmai műhely – A látássérült fiatalok szexuális nevelése, és a testkép kialakulása

  Látásmód szakmai műhely – a látássérült fiatalok szexuális nevelése, és a testkép kialakulása   A Jelen dokumentum az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai kara által Látásmód szakmai műhely címmel elindított konferencia sorozat 1. kerekasztal beszélgetésén elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza. A koronavírus-járvány okán kihírdetett veszélyhelyzet miatt, a beszélgetés on-line formában került megrendezésre 2021. május 31-én, a Zoom nevet viselő kommunikációs platformon keresztül. A konferencia nyitánya ként az esemény moderátora, Farkasné Dr. Gönczi Judit köszöntötte a résztvevőket, aki a beszédében elmondta, hogy A szervezők elsődleges célja az, hogy naprakész információkkal szolgáljanak a szakemberek részére a látássérültek oktatása, foglalkoztatása, valamint az   elérhető segédeszközök vonatkozásában. Farkasné Dr. Gönczi Judit kiemelte, hogy a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai kar vezetői fontosnak tartják azt, hogy a konferencia sorozat ker