On-line előadások: Lélekbonbonok 10.- a telefotel bemutatása

 

Lélekbonbonok 10.- a telefotel bemutatása

 

A jelen dokumentum a  Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete által 2021. június 3.án „Lélekbonbonok 10.” címmel megrendezett online előadáson elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza.

A koronavírus-járvány okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt, a rendezvény on-line formában került megtartásra, a Google Meet nevű kommunikációs platformon keresztül. Az eseményen 26 fő vett részt.

A rendezvény nyitánya ként Nemes-Nagy Tünde, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének elnöke ismertette a 2020. szeptemberében Lélekbonbonok címmel elindított on-line programsorozat rövid történetét.

Ennek keretében többek között elmondta, hogy a fent említett rendezvény sorozat életre hívásának legfontosabb célja, a látássérült érdeklődők lelki feltöltődésének elősegítése volt, tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány okán bevezetett korlátozóintézkedések következtében a személyes részvételen alapuló összejövetelek megtartása lehetetlenné vált.

Az elnök asszony a beszédében megemlítette azt is, hogy az esemény sorozat következő rendezvénye 2021. július 22-én kerül megtartásra, egy kirándulás formájában. Ennek keretében az egyesület tagjai meglátogatják a Szabó Magda emlékmúzeumot, ami Debrecenben található.

A júliusi hónapban a fent említett kiránduláson kívül megrendezésre kerül még egy on-line program, aminek időpontjáról a későbbiekben kapnak tájékoztatást az érdeklődők, a Dital nevet viselő levelezőlistán keresztül.

A program következő részében Nemes-Nagy Tünde,  a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének elnöke átadta a szót Csorbáné Mágori Gabriellának, és Damkó Pálnak, akik a Telefotel nevet viselő szolgáltatást mutatták be részletesen.

A prezentáció első részében Csorbáné Mágori Gabriella szolgáltatásvezető ismertette a Telefotel nevet viselő információs vonal létrejöttének rövid történetét. Ennek keretében elmondta, hogy a Telefotel egy formabontó kezdeményezés, amely Amerikából indult. Nemes-Nagy Tünde, egy tanulmányút során találkozott a fent említett lehetőséggel, amelyet érdemesnek tartott arra, hogy Magyarországon is bevezetésre kerüljön.

Csorbáné Mágori Gabriella az előadásában elmondta azt is, hogy az egyesület folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, amelyek elősegítik azt, hogy a szolgáltatás ingyenes formában álljon rendelkezésre minden látássérült ember számára.

A telefotel nevet viselő információs vonal ingyenesen hívható a nap 24 órájában, a hét minden napján az alábbi telefonszámon: 06 80 80 45 85.

Fontos tudni, hogy az egyesület berkein belül közösségi szolgálat keretében nagy számban dolgoznak középiskolás fiatalok, akik sok más mellett elősegítik a Telefotel nevű információs rendszerben megjelenő adatok frissítését.

Vannak azonban olyan önkéntesek is, akik a munkájuk mellett foglalkoznak a fent említett kezdeményezésben megjelenő információk korszerűsítésével.

Közülük kiemelkedik Vitay Klára, aki a Dunatelevízió műsorkínálatának felolvasását végzi. A hölgy immár fél éve gyarapítja az egyesület önkénteseinek táborát. A Lélekbonbonok 10. alkalmán a fent említett hölgy is szót kapott. Vitay Klára, a motivációval kapcsolatosan elmondta, hogy a fent említett civil szervezet a számára olyan, mintha haza menne.

A telefotelben elérhető információk vonatkozásában Csorbáné Mágori Gabriella elmondta, hogy azok rendkívül sokrétűek. A tulajdonunkban lévő telefon billentyűi segítségével olyan menüpontok között válogathatunk, mint a televízióműsorok kínálatai, a hipermarketek akciói, a segédeszközboltokban fellelhető eszközök,  a koronavírus- járvánnyal kapcsolatos legfontosabb információk, a különböző rendezvények, vagy a közérdekű telefonszámok.

Az előadás következő részében Damkó Pál, az egyesület munkatársa kapott szót, aki a fent említett szolgáltatás gyakorlati megvalósításáról beszélt. Ennek keretében elmondta, hogy a különböző információk megosztása hangfájlok formájában történik. Ehhez fontos tudni azt is, hogy az önkéntesek által a civil szervezet részére továbbított hangfájlok zajszűrése az egyesület hangstúdiójában történik. A fenti tevékenységet Damkó Pál végzi.

A szűrést követően, a médiafájlok egy szerverre kerülnek feltöltésre. A szerver működtetéséhez természetesen nagysebességű internetkapcsolat szükségeltetik.

Damkó Pál a hallgatók számával kapcsolatosan elmondta, hogy arról nem áll rendelkezésre pontos adat, hogy az előadás időpontjáig hány látássérült személy vette igénybe a szolgáltatást, az azonban egyértelműen kimutatható, hogy a hívók száma meredeken emelkedik.

Damkó Pál érdekességként elmondta azt is, hogy a leg távolabbi hívás Amerikából érkezett.

A program zárása ként, a szolgáltatás működtetői egy kis meglepetéssel szolgáltak a hallgatóság számára. Ennek keretében, a Telefotel nevet viselő információs vonalon a telefonálók által küldött humoros üzenetekből készítettek egy rövid összeállítást.

Ezt követően Nemes-Nagy Tünde elnök lezárta az eseményt.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2021. június 14.