Együtt a jövőnkért - A személyi higiéniáról

 

Együtt a jövőnkért május – A személyi higiéniáról

 

2023. május 31.-én, az MVGYOSZ szervezésében lezajlott az Együtt a jövőnkért című nagysikerű konferenciasorozat legfrissebb alkalma. A kerekasztalbeszélgetés a Google Meet nevet viselő kommunikációs platformon valósult meg annak érdekében, hogy az ország egész területéről csatlakozhassanak az érdeklődők.

A programot Puskás Anett ifjúsági referens nyitotta meg, aki a nyitóbeszédében ismertette az esemény tematikáját, valamint tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy a konferenciáról kép, és hangfelvétel készül.

Az ifjúsági referens az expozéjában kifejtette azt is, hogy a megfelelő személyi higiénia megteremtése a mindennapjaink része, ezért az MVGYOSZ kiemelt fontosságúnak tartotta, hogy az Együtt a jövőnkért című konferenciasorozat keretében a fent említett témakör is szóba kerüljön.

A nyitóbeszédet követően, az ifjúsági referens átadta a szót Cinege Leventének, aki a férfiak megfelelő személyi higiéniájának megteremtésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertette. Ennek keretében elmondta, hogy a férfiaknak nagy hangsúlyt kell fektetni az arcszőrzet ápolására. E mellett érdemes azokat az interneten elérhető személyes blogokat követni, amelyekben férfiak adnak tanácsot társaik számára a megfelelő személyi higiénia megteremtéséhez. Továbbá érdemes olyan ruhákat hordani, amelyekben kellemesen érezzük magunkat.

A programsorozat 2. előadását Mikes Fatime, a Budakörnyéki Látássérültek Civil Egyesületének elnöke tartotta, aki a női személyi higiéniáról beszélt. Ennek keretében többek között elmondta, hogy a megfelelő ruhák kiválasztásához, és megvásárlásához érdemes olyan látó személy segítségét kérni, akiben feltétel nélkül megbízunk.

Véleménye szerint az állásinterjúkra érdemes a munkakörnek megfelelő öltözéket választani. Lényeges továbbá, hogy havi rendszerességgel keressük fel a fodrászt, és a kozmetikust is. A fentiek mellett fontos nagy hangsúlyt fektetni a haj, és a köröm ápolására.

A kerekasztalbeszélgetés sorozat 3. előadását Nagyné dr. Schifer Csilla, az Eötvös Lóránt Tudományegyetem docense tartotta, aki a személyi higiéniával kapcsolatos gyógypedagógiai gyakorlatot ismertette. Ennek vonatkozásában elmondta, hogy a korábbi években utazótanárként tevékenykedett. Ekkor nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a hatáskörében lévő látássérült gyermekek egészen kis korban megismerkedjenek a személyi higiénia megteremtésének lehetőségeivel.

A prezentációja végén, az előadó arról is említést tett, hogy az országban működő rehabilitációs központok, a tanfolyam során segítséget nyújtanak a klienseik számára a megfelelő személyi higiénia megteremtésében.

Az előadások után, a résztvevők feltehették az elhangzottakkal kapcsolatosan felmerült kérdéseiket, majd Puskás Anett lezárta a beszélgetést.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2023. május 31.