Minden, ami körülvesz – beszélgetés Ács Rékával

Minden, ami körülvesz – beszélgetés Ács Rékával

2025. május 13-án a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének szervezésében lezajlott a Minden, ami körülvesz című projekt májusi alkalma, ahol Nemes-Nagy Tünde egyesületi elnök Ács Rékával, Budapest főváros Kormányhivatal Földhivatali Főosztályának Ügyiratkezelési Osztályának, Osztályvezető helyettesével beszélgetett. Az eseményt a Google meet nevet viselő kommunikációs platformon keresztül valósították meg, 18 fő részvételével.

A rendezvényt Nemes-Nagy Tünde nyitotta meg, aki az expozéjában elmondta, hogy a civil szervezet áprilisban indította el a Minden, ami körülvesz című projektet azzal a céllal, hogy a látássérült embereket érintő kérdésekben olyan szakemberektől kapjanak segítséget az érdeklődők, akik már hosszú évek óta foglalkoznak az adott témával.

A programsorozat áprilisi alkalmán az elnök asszony egy szertartásvezetőt kérdezett meg azzal kapcsolatban, hogy miként zajlik egy ceremónia lebonyolítása.

A nyitóbeszédet követően Ács Réka vette át a szót, aki az általa tartott prezentáció keretében az előzetesen a részére egy elektronikus levél formájában eljuttatott kérdésekre válaszolt.

Az előadás első részében a Földhivatal feladatai, és az intézmény kötelékében működő különböző ügyosztályok által végzett legfontosabb tevékenységek kerültek ismertetésre. Ezzel kapcsolatosan érdemes tudni, hogy a Földhivatal, mint szervezet a Főispán alá tartozik. Az intézmény számos osztályra tagolódik. A szervezet legfontosabb feladata az ingatlan nyilvántartás vezetése, és annak karbantartása.

Ezután a hivatal égisze alatt működő különböző ügyosztályok által végzett tevékenységek kerültek górcső alá.

A döntés felülvizsgálati Osztály elsősorban a közigazgatási perekben jár el, ezen felül a telkek kialakítását, és azok felosztását végzi. Az ügyfélszolgálat legfontosabb feladata a beérkező beadványok átvétele, azok iktatása, valamint az ügyfelek részére történő adatszolgáltatás. Az ingatlan nyilvántartási Osztály a tulajdoni lapot érintő legfontosabb változásokat tartja nyilván, és szükség esetén adatokat is szolgáltat az ügyfelek részére. Ez e-mailben, és telefonon történik. Ezen felül az adott ingatlant érintő legfontosabb változásokról hoznak határozatot. Ilyen változás lehet a tulajdonjog, a jelzálog jog, a hagyaték, vagy a végrehajtási jog.

Az előadása második részében, a Főosztályvezető helyettes asszony az irat útját ismertette. Az ügyfél, a Földhivatal felkeresését követően elsőként az ügyfélszolgálattal kerül kapcsolatba. Itt zajlik a beadvány átvétele, és annak iktatása. A dokumentum benyújtása személyesen, valamint az Ügyfélkapu plusz, és a DÁP nevet viselő alkalmazásokon keresztül zajlik. Ezután a beadvány az Ügyiratkezelési főosztályra kerül, ahol elsőként megtörténik annak intézhető formába történő átalakítása. Ezután a dokumentum egy ügyintézőhöz kerül, aki határozatot hoz az adott kérdésben. Erre 60 nap áll a rendelkezésére. A határozatot a Földhivatal munkatársai postai úton juttatják el az ügyfelek részére.

Ács Réka, az előadásában külön kitért a látássérült ügyfeleket érintő általános gyakorlatra. Ezzel kapcsolatosan kifejtette, hogy a vak, és a gyengénlátó embereknek, az ügyintézéshez érdemes egy segítőt magukkal vinni, aki segítséget nyújt a részükre a beadványhoz kapcsolódó űrlapok kitöltésében. Ezt a feladatot szükség esetén a hivatalban dolgozó biztonsági őr is el tudja látni.

A prezentációja harmadik részében a Főosztályvezető helyettes által végzett legfontosabb feladatok kerültek bemutatásra. Ennek keretében Ács Réka kifejtette, hogy az Osztályvezető helyettes napi 8 órában végzi ezt a tevékenységet. A legfontosabb feladatai közé tartozik az Osztályvezető akadályoztatása esetén annak helyettesítése, a telefonon, és az elektronikus formában beérkező megkeresések kezelése, az ügyiratok átadása, a dolgozók által kitöltött jelenléti ívek nyilvántartása, a munkaszervezés, a feladatok kiosztása, végül, de nem utolsó sorban az állásinterjúkon való részvétel.

Az előadása utolsó részében Ács Réka a fenti bekezdésben taglalt munkakőrrel történő megismerkedésének történetét vázolta. Ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy a korábbi években a szülei is a közigazgatásban dolgoztak, ezért nem volt ismeretlen a számára ez a tevékenység. A Osztályvezető asszony büszkén mesélt arról, hogy először a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületénél dolgozott. Többek között az ő nevéhez köthető a Telefotel nevű szolgáltatás elindításának ötlete.

A covid-járvány kitörése idején a párja Budapesten élt, ezért Ács Réka a fővárosba költözött, és az ott működő Földhivatalban vállalt állást. 2025. március 17.től tölti be az Osztályvezetői posztot.

A prezentáció végén, a résztvevők feltehették az elhangzottakkal kapcsolatosan felmerült kérdéseiket. Ezek a helyrajzi szám lekérdezésének módszerére, és a tulajdoni lap letöltésének tematikájára terjedtek ki. A helyrajzi számot, és a tulajdoni lapot a DÁP, valamint az Ügyfélkapu plusz nevet viselő applikációban, és személyesen, a Földhivatal ügyintézőjétől lehet megtudni, és elkérni.

A beszélgetést követően ismét Nemes-Nagy Tünde egyesületi elnök vette át a szót, aki az általa képviselt civil szervezet által rendezett on-line programokra hívta fel a figyelmet.

Május 26-án kerül lebonyolításra a Betűfalók című rendezvény, ahol Jókai Mór Sárga rózsa című könyvét dolgozzák fel a résztvevők. Ugyancsak ezen a napon rendezik meg az Almaórák című beszélgetést, ahol egy, a mesterséges intelligencián alapuló szoftvert ismerhetnek meg a jelentkezők. Az eseményeken való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a program napján délig elektronikus formában lehet megtenni a latasserultek@vakegy.hu e-mail címen keresztül, egy név, és egy aktív e-mail cím megadásával. Ezután Nemes Nagy Tünde lezárta a beszélgetést.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2025 május 13.