Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2025

Együtt a jövőnkért – Terepgyakorlaton az MVGYOSZ-nél

 Együtt a jövőnkért november – Terepgyakorlaton az MVGYOSZ-nél   2025. november 19-én, az MVGYOSZ szervezésében lezajlott az Együtt a jövőnkért című konferencia-sorozat novemberi alkalma. Az eseményt a Google meet nevet viselő kommunikációs platformon keresztül valósították meg. A program elején Puskás Anett köszöntötte a résztvevőket, aki tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy a rendezvényről kép, és hangfelvétel is készül, majd ismertette a konferencia rövid programját. A kerekasztalbeszélgetés első előadását Puskás Anett ifjúsági referens tartotta meg, aki az MVGYOSZ-nél végezhető terepgyakorlat legfontosabb állomásait ismertette. Ennek keretében többek között elmondta, hogy az MVGYOSZ-nél két időtartamban végezhetnek terepgyakorlatot a gyógypedagógus hallgatók. A fent említett civil szervezetnél elvégezhető terepgyakorlat lehetőségének megteremtésének legfontosabb célja az volt, hogy kiegészítse az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai karának úgynevezett terepgyak...