Gépház - Élesben teszteljük a Meta okosszemüveget

Élesben teszteljük a Meta okosszemüveget

A jelen dokumentum a Gépház című informatikai magazin július 10.i adásában elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza, amiben a műsorvezetők, néhány önkéntes bevonásával élesben is tesztelték a Meta új okosszemüvegét.

Mielőtt azonban a műsorban elhangzott információkat részletezném, fontosnak tartom azt, hogy néhány mondatban kitérjek a készülék működésének mibenlétére is.

Az eszköz, az utóbbi időben meglehetősen nagy népszerűségnek örvend a látássérült emberek körében. A készülék jelenleg 160000, és 240000 forint közötti árkategóriában vásárolható meg.

A Meta okosszemüvege egy olyan viselhető eszköz, ami kamerákkal, és hangszórókkal van felszerelve. A készülék úgy juttatja el a hangokat a felhasználókhoz, hogy annak hallójáratát teljes mértékben szabadon hagyja. Az eszköz folyamatosan együttműködik a birtokunkban lévő okostelefonnal, amennyiben pedig internet kapcsolattal is rendelkezünk, akkor az AI segítségét is igénybe tudjuk venni. Az okosszemüveg segítséget nyújt a felhasználók részére a tárgyak azonosításában, és a környezetünk felfedezésében.

A használathoz jelenleg két féle mód érhető el . Egyrészt használhatjuk a Meta mesterséges intelligenciáját, amit az eszköz viselése közben szóban, magyar nyelven kérhet meg a felhasználó arra, hogy a szemüveg kameráinak segítségével fotókat készítsen, ezután mondja el nekünk azt, hogy mi látható a képen. Az IOS operációs rendszert futtató telefonok felhasználói ezen felül összeköthetik a készüléküket az OOrion nevet viselő alkalmazással is, ami szintén AI alapú, de kifejezetten vak, és gyengénlátó felhasználóknak tervezték, a szoftver, és az eszköz kombinálásával pedig meglehetősen hathatós segítség kérhető. Ezáltal lehetőség van valós idejű környezetelemzésre, és akadálydetektálásra is. Ez azt jelenti, hogy a felhasználó folyamatos szóbeli tájékoztatást kap az előtte fellelhető akadályokról. Vannak azonban olyan információk, amelyekre nem érdemes hallgatni. A közlekedési lámpák színének megállapítása ugyanis még nem valósul meg teljes körűen. Ezért a műsor vendégei nem javasolják a hosszú fehérbottal való közlekedésnek az okosszemüveggel való kiváltását.

A készülék a fejünk mozgásával irányítható. Az eszköz zenehallgatásra is használható, ekkor azonban nem érdemes összekötni a készüléket az OOrion nevet viselő applikációval, mert ez a tevékenység elvonja a felhasználó figyelmét a közlekedéstől, vagy a telefonálástól. Az okosszemüveg sztereó hangélményt nyújt.

A Meta, az eszközbe egy saját mesterséges intelligenciát is beépített. Ennek funkciói azonban nem minden országban érhetők el. Az asszisztenst a „Hej, Meta!” paranccsal lehet felébreszteni. Az asszisztens használata a telefon beállításával konfigurálható. A funkció jelenleg kizárólag angol nyelven érhető el. Ezért érdemes egy ingyenesen elérhető VPN kapcsolatot regisztrálni. Ettől kezdve az asszisztens már magyar nyelven is alkalmazható. Ehhez azonban egy új Meta AI fiókot kell regisztrálni. A fontos funkciók között megtalálható a fotókon szereplő információk hangos bejelentése, valamint a napi időjárás lekérdezésének lehetősége is.

A Meta AI korlátlanul alkalmazható.

A műsor következő részében Lakatos Melitta, és Bojtor Zoltán a jelen dokumentum tárgyát képező okosszemüveg kicsomagolását, és üzembehelyezését mutatta be a hallgatók részére. Ezen felül, ismertették az eszközhöz kapott tartozékokat is. Ezek közé tartozik egy töltési funkcióval is rendelkező szemüvegtok, a készülékhez kapott használati utasítás, és egy törlőkendő is. Az eszköz magában a tokban helyezkedik el. A készüléken fülvédő is van, ami megvédi az eszközt a sérülésektől.

A következő lépésben az Iphone beépített alkalmazásáruházából, az App Store-ból töltsük le a Meta AI nevet viselő applikációt. Ehhez nyissuk meg a programot, majd a Keresés lapfülön fellelhető szerkesztő mezőbe írjuk be a Meta AI kulcsszavakat, és aktiváljuk a Keresés gombot. A találatok között vízszintes legyintésekkel tudunk közlekedni. A találatok közül a Meta AI, a személyes my asszisztensed elemet kell választani. A beszerzéshez aktiváljuk a Letöltés gombot. Fontos, hogy a párosítás ideje alatt a szemüvegnek a tokban kell lennie.

Ezt követően nyissuk meg az alkalmazást, majd aktiváljuk a Meta AI használatának megkezdése elemet. Ezután válasszuk a folytatás, mint xy lehetőséget. Ez a két betű az adott személy nevét jelenti. A fent említett gombon állva koppintsunk egy ujjal  duplán. Ezután megkérdezi a rendszer, hogy össze kapcsoljuk-e a META AI fiókunkat a már létező facebook-fiókunkkal. Ha ezt meg szeretnénk tenni, akkor aktiváljuk az Elfogadás, és Folytatás lehetőséget. Ezután módosíthatjuk a facebook-fiókhoz tartozó adatainkat. Ezt követően létrejön az új Meta AI fiók. Ezután bekapcsolhatjuk a szoftverhez tartozó értesítések engedélyezésének lehetőségét, az Engedélyezés gomb megnyomásával.

A következő lépésben párosítsuk a meglévő eszközünket a Meta AI alkalmazáshoz. Ehhez az applikációban válasszuk a Szemüveg elemet. Ekkor engedélyezhetjük a Meta AI alkalmazás számára a fellelhető bluetooth eszközök felfedezését. Ehhez aktiváljuk az Igen elemet. Ezután válasszuk a Készülék megadása lehetőséget. Itt meghatározhatjuk, hogy milyen típusú eszközt szeretnénk hozzáadni az alkalmazáshoz. Itt aktiváljuk a Ribban-Meta elemet. Ezután tartsuk nyomva a szemüvegen lévő gombot 5 másodpercen keresztül. Ekkor bemondja a Voiceover, hogy hány eszköz található az applikáció hatókörében. Ezután válasszuk ki azt a készüléket, amihez kapcsolódni szeretnénk, majd aktiváljuk a Kapcsolódás elemet. Ekkor engedélyt kér az eszköz a csatlakozásra. Itt válasszuk az Engedélyezés lehetőséget.

A következő lépésben engedélyezzük a szemüvegnek az elérhető wi-fi hálózatok felkutatását. Ehhez keressük meg azt a hálózatot, amihez csatlakoztatni szeretnénk az eszközt, majd szükség esetén gépeljük be a jelszót, és aktiváljuk az Engedélyezés opciót.

Ezután elolvashatjuk a termékhez tartozó oktató anyagot, és elvégezhetjük az abban foglalt műveleteket. Ezáltal elsajátíthatjuk az eszköz legfontosabb funkcióit. Végül válasszuk az Oktatóanyag bezárása gombot.

A következő lépésben beállíthatunk néhány speciális funkciót. Ezek közé tartozik sok más mellett a hangvezérlés, a kéz nélküli használat, az alkalmazásoknak az eszközhöz való hozzákapcsolásának lehetősége, az üzenetek küldése, a kimenő hívások indítása, és a megosztás a közösségi oldalakon lehetőség is. Ezután válasszuk ki a használathoz szükséges nyelvet, és a beszédhangot, majd aktiváljuk a Beállítás befejezése gombot.

Ettől kezdve, a hívások fogadása egy újas dupla koppal történik. A lejátszás szüneteltetése egy újas egyszeri érintéssel, a következő számra való lépés egy újjas dupla koppintással, a hangerő változtatása pedig az egy újjas húzás gesztussal történik.

A hívások fogadásához azonban engedélyezni kell a kontaktok megosztását. Ehhez a Beállítások alkalmazásban válasszuk a Bluetooth/a szemüvegünk neve elemet. Ezután aktiváljuk a Kontaktok szinkronizálása lehetőséget.

Az akkumulátor töltöttségi szintjének meghallgatásához nyissuk meg az alkalmazást. Ezután az eszköz egy gomb segítségével jelzi az akkumulátor töltöttségi szintjét. Ha ebbe belemegyünk, akkor összekapcsolhatjuk az eszközt az OOrion nevet viselő alkalmazással, így a későbbiekben itt is megtekinthető az applikáció töltöttségi szintje. Ehhez aktiváljuk az Alkalmazáskapcsolatok opciót. Itt keressük meg az OOrion elemet. Ha szükség van a szoftverfrissítés letöltésére, akkor tegyük ezt meg, majd aktiváljuk a Bezárás lehetőséget.

Az adás utolsó részében Bojtor Zoltán, Ecsedi Csaba, Lakatos Melitta, és Gombos Ferenc, néhány hangfelvétel prezentálásával élesben is tesztelte az Meta AI okosszemüveg használatát utcai környezetben, az akadályok detektálásánál, a hirdetőtáblákon lévő információk elemzésénél, és a tömegközlekedési eszközökön történő használatnál. Ezen felül levonták a készülék használatával kapcsolatos konklúziókat, vagyis azt, hogy mely helyzetekben nyújthat segítséget számunkra a készülék, és mik azok a helyzetek, amelyekben kifejezetten veszélyes lehet annak alkalmazása.

Ezután, a műsorvezetők megköszönték a vendégeknek az aktív közreműködést, a hallgatóknak pedig a figyelmet, majd lezárták az adást.

A műsor teljes terjedelmében letölthető a gephaz.hobbyradio.hu honlapon keresztül, az Archívum menüpont alatt.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2026. július 10.

Megjegyzések