Együtt a jövőnkért – Biztonságban az on-line térben

 

Együtt a jövőnkért szeptember – Biztonságban az on-line térben

 

2025. szeptember 24-én, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének szervezésében lezajlott az Együtt a jövőnkért című konferenciasorozat szeptemberi, tanévnyitó alkalma, ahol az Internetbiztonság került fókuszba. Az eseményt a Google meet nevet viselő kommunikációs platformon keresztül valósították meg, másfél óra időtartamban.

Az on-line rendezvényt Puskás Anett, az MVGYOSZ ifjúsági referense nyitotta meg, aki a nyitóbeszédében az az iránti örömét fejezte ki, hogy évről évre egyre több ember jelentkezik az Együtt a jövőnkért című programsorozat alkalmaira.

Ezután tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy a rendezvényről kép, és hangfelvétel is készül.

Ezt követően az ifjúsági referens átadta a szót az MVGYOSZ május 20.i küldöttgyűlésén újraválasztott elnökének, dr. Nagy Sándornak, aki az expozéja első részében köszöntötte a konferencia résztvevőit. Ezután kifejtette, hogy az általa képviselt civil szervezet, a tevékenysége során nagy hangsúlyt fektet arra, hogy megtalálják a megoldást a látássérült emberek mindennapi életében felmerülő kihívásokra. Ezen felül fontos a jogszabályok, valamint a vak, és a gyengénlátó emberek részére biztosított kedvezmények ismerete is.

Ezután dr. Nagy Sándor kellemes szórakozást kívánt a résztvevőknek.

A megnyitót követően Puskás Anett egy rövid játékra invitálta a megjelenteket, aminek keretében az internetbiztonsággal kapcsolatos kérdésekre válaszolhattak a jelentkezők.

A konferencia második részében megkezdődtek a prezentációk. Elsőként Gyenes Zsuzsa, a United Way Magyarország egyik munkatársa tartott prezentációt, aki az Együtt a digitálisan tudatos fiatalokért című projektet mutatta be. Ennek keretében elmondta, hogy a látássérült fiatalok a digitális térben is sérülékeny csoportnak tekinthetők, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a vak, és a gyengénlátó személyek megfelelő eszközöket, és támogatást kapjanak. A program pályázati forrásból valósul meg. A projekt moduljai közé tartozik az internet biztonság alapjai, az internet biztonság haladó, a mesterséges intelligencia, és a kórtárssegítés is. A program legfontosabb célja az, hogy a látássérültekkel foglalkozó szakembereket aktívan bevonják a digitális biztonság megteremtésének folyamatába. Ezért a United Way munkatársai nemrégiben egy három napos képzést szerveztek, amelyen pedagógusok, iskolai szociális segítők, tanodamentorok, iskolapszichológusok, munkaerőpiaci tanácsadók, és a látássérültek informatika oktatói vettek részt. A megjelentek a tudás mellett módszertani ötleteket, és gyakorlati segítséget is kaptak a digitális biztonság témájának későbbi oktatásához, és feldolgozásához.

A képzés után, a megjelentek kézhez kapták azt a tanári segédletet is, ami fontos támpontként szolgálhat a látássérült fiatalok számára szervezett interaktív foglalkozások során.

Gyenes Zsuzsa, az előadása végén kiemelte, hogy A képzés során a United Way kiemelt támogatója volt az MVGYOSZ, valamint az Informatika a Látássérültekért Alapítvány is.

Ezután a programban résztvevő képzők kaptak szót. Elsőként Bede Anita tartott prezentációt, aki többek között kifejtette, hogy a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesületének informatika oktatójaként tevékenykedik. Az általa tartott képzésen a mesterséges intelligenciával kapcsolatos ismeretek kerülnek majd fókuszba. Az oktatás során ugyanis előtérbe került a mesterséges intelligencia, és a hangszerkesztés. Ezért az előadó véleménye szerint szükség van a látássérült diákoknak az ezzel kapcsolatos ismereteinek bővítésére. A program szeptember 29-én indul, az egyesület irodájában.

Ezután Gombos Ferenc, az MVGYOSZ segédeszköz mentora kapott szót, aki elmondta, hogy elsősorban az okoseszközök kezelésével kapcsolatos problémákkal keresik meg az egyesület tagjai. Gombos Ferenc kifejtette azt is, hogy az ő esetében az oktatás nem állandó, hanem alkalmi segítséget jelent. A tanulás általában személyre szabottan, egy adott eszközre fókuszálva valósul meg. Ezek közé tartozik a Blind Shell, valamint az iPhone, és az Android típusú okostelefon is.

Ezt követően Lakatos Melitta, a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének informatika oktatója vette át a szót, aki elmondta, hogy többnyire olyan, idős korukban látássérültté vált emberek keresik meg, akiknek nehézséget jelent a beszélő eszközök világában való eligazodás. A jelen dokumentum egyik fenti bekezdésében taglalt modulok közül a Mesterséges intelligenciával kapcsolatos képzést tartja meg. Az oktatás legfontosabb célja a meglévő tudás átadása. A képzés október 7-én indul, az egyesület irodájában.

Végül, de nem utolsó sorban, Fodorné Körtvélyesi Ilona tartotta meg a prezentációját, aki a Látássérült Gyermekeket nevelő-Oktató Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, és Kollégium informatika oktatójaként dolgozik. A tanárnő érdekességként elmondta, hogy korábban kihívást jelentett számára a látássérült emberek által használt képernyőolvasó szoftverek használatával kapcsolatos ismeretek megszerzése. A fent említett oktatási intézményben szövegszerkesztési, és táblázatkezelési ismereteket oktat. Az általa tartott képzések októberben indulnak, az iskola könyvtárában.

Sajnálatos módon a programon két oktató, Szalatnyai Dorka, a Vakok Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskolája, Kollégiuma és Gyermekotthonának gyógypedagógusa, és Markos Mirella, a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesületének informatika oktatója technikai okok miatt nem tudott részt venni.

Az előadásokat követően, ismét Puskás Anett vette át a szót, aki többek között elmondta, hogy az Együtt a digitálisan tudatos fiatalokért című projekthez az MVGYOSZ is csatlakozik, egy képzés erejéig. Az oktatás az ősziszünet egyik napján, 2025. október 29-én valósul majd meg. A képzéssel kapcsolatos részleteket az egyesület hírlevelében, és Facebook-oldalán teszik majd közzé.

Ezután a résztvevők feltehették az elhangzottakkal kapcsolatosan felmerült kérdéseiket, majd az ifjúsági referens lezárta a konferenciát.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2025. szeptember 24.