Lélekbonbonok - Bemutatkozik a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete

Lélekbonbonok szeptember

2025. szeptember 18-án a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének szervezésében lezajlott a Lélekbombonok című on-line közösségépítő programsorozat szeptemberi alkalma. Az eseményen 18 fő vett részt. A beszélgetést a Google meet nevet viselő kommunikációs platformon keresztül valósították meg.

A programot Nemes-Nagy Tünde egyesületi elnök nyitotta meg, aki a beszédében sok más mellett említést tett a rendezvénysorozat elindulásának körülményeiről. A közösségépítő program 2022-ben, a covid-járvány idején indult azzal a céllal, hogy a látássérült emberek testi lelki feltöltődését elősegítse. A beszélgetés vendégei olyan vak, és gyengénlátó személyek, akik a tevékenységükkel egyfajta példaképként állhatnak a sorstársaik előtt. E mellett lehetőséget adnak az MVGYOSZ tagegyesületeinek is a bemutatkozásra. Így történt ez a programsorozat szeptemberi alkalmán is, ahol a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete mutatkozott be. A civil szervezetet Bögyös Zoltán elnök mutatta be.

A beszélgetés első részében az elnök ismertette a szakmai önéletrajzát. Ennek keretében elmondta, hogy kisgyermek kora óta látássérültként élte az életét. Az elnök büszkén mesélt arról, hogy az alsó tagozatot a lakóhelyén, integráltan végezte el. Az 5., és a 6. osztályt azonban Budapesten járta ki. Ennek oka az volt, hogy a lakóhelyén, az iskolában akkoriban kizárólag 4 osztály működött.

7. osztályos korában visszatért Pécsre, és itt végezte el az általános iskolát.

A középiskolát Pécsváradon járta ki, majd az érettségit követően kitanulta a keramikus mesterséget, és ebben a munkakörben kezdett el dolgozni. 2 évvel később elvégzett egy vállalkozói ismeretek, és egy informatikus tanfolyamot is.

Ezt követően Bögyös Zoltán rehabilitációs foglalkoztatás  keretében betanított munkásként tevékenykedett, majd a munkahelyén irodai adminisztrációs feladatokat vállalt. Hamarosan azonban rohamosan romlani kezdett a látása, ezért az élete új fordulatot vett. Ekkor a kapcsolatai révén bekerült egy általános iskolába, ahol gyengénlátó diákok folytatták a tanulmányaikat. Bögyös Zoltán, az oktatási intézményben pedagógiai asszisztensként tevékenykedett. 2018-ban megválasztották a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesületének elnökévé. Immár 7 éve látja el ezt a hatalmas feladatot.

A civil szervezet jelenleg 390 látássérült, és 60 pártoló tagot számlál. A tagság nagy részét idős korú személyek alkotják. Ennek oka ként az elnök az idős korban megjelenő szembetegségeket jelölte meg.

Az egyesület rehabilitációs foglalkoztatás keretében 11 főt foglalkoztat. Ők elsősorban adminisztrációs, masszőri, és programszervezési feladatokat vállalnak.

A programok vonatkozásában az elnök kifejtette, hogy az egyesület által szervezett klubfoglalkozásokat elsősorban az idős korú tagok látogatják. Ezek keretében, a résztvevők általában megemlékeznek a jeles napokról.

A fiatalok között kialakult egy sorstársi közösség, akik számos programot szerveznek maguknak. Ezek között szerepel a péntek esténként megrendezésre kerülő táncmulatság.

A civil szervezet idős korú tagjai hétfőnként biblia estet is szerveznek, aminek keretében vallásos témájú előadásokat hallgathatnak meg a jelentkezők.

A sportélettel kapcsolatosan az elnök elmondta, hogy az egyesület kötelékében működik a Csörgőlabda szakosztály, amely szívesen vesz részt az egyesület által szervezett iskolai szemléletformáló programokon.

A Braille kultúra ápolásáról szólva az elnök kifejtette, hogy az egyesület rendelkezik egy Braille könyvtárral, amit elsősorban a pontírás olvasásában jártas tagok látogatnak.

Érdemes még említést tenni a civil szervezet által, a tagok részére biztosított szolgáltatásokról is. Ezek között szerepel sok más mellett az érdekvédelem, az informatikai tanácsadás, a segédeszközök beszerzése, és azok beállítása, a Braille-formátumú könyvek kölcsönzésének lehetősége, a sporteszközök, és a hangszerek használata, a jogsegély szolgálat, a programszervezés, az oktatás, és az akadálymentesítés is.

Az elnök a beszélgetés végén elmondta, hogy a szabadidejét a családjával tölti.

Ezután ismét Nemes-Nagy Tünde vette át a szót, aki az  általa képviselt civil szervezet által szervezett programokhoz kapcsolódó információkat ismertette. Ennek keretében elmondta, hogy szeptember 30-án kerül lebonyolításra a Betűfalók című esemény, ahová elsősorban az irodalmat kedvelő látássérült emberek jelentkezését várják.

Ezen a napon valósul meg az Almaórák című program,, ahol egy, a látássérült emberek számára akadálymentesen használható könyvolvasó alkalmazás kerül lebonyolításra.

Október 17-én az egyesület tagjai beszámolnak majd az Erasmus plusz program keretében lezajlott projekt eredményeiről.

A rendezvényt követően a résztvevők feltehették az elhangzottakkal kapcsolatban felmerült kérdéseiket  Bögyös Zoltán elnöknek, majd Barkó-Szabó Judit moderátor lezárta a beszélgetést.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2025. szeptember 18.