Lélekbonbonok - Bemutatkozik a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületének újonnan megválasztott elnöke

 Lélekbonbonok július

2025. július 10-én, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének szervezésében lezajlott a Lélekbonbonok című programsorozat júliusi alkalma. Az eseményt a Google meet nevet viselő kommunikációs platformon keresztül valósították meg.

A rendezvény elején Nemes-Nagy Tünde, az egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, aminek keretében elsőként a programsorozat megszületésének körülményeit vázolta. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a Lélekbonbonok című eseménysorozat a covid-járvány kitörésekor indult. A rendezvénysorozat legfontosabb célja a látássérült emberek testi, és lelki feltöltődésének elősegítése.

A programjúliusi vendége Biró Miklós, a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületének újonnan megválasztott elnöke volt.

A beszélgetés első részében, az elnök ismertette a szakmai önéletrajzát. Ennek során elmondta, hogy az 1960-as évek végén született, Nyíregyházán. Biró Miklós, a főiskolai végzettségét tekintve, gépészmérnök diplomát szerzett, és 40 éves koráig a fent említett munkakörben tevékenykedett.

A látása elvesztését követően ismét visszaült az iskolapadba, aminek keretében mérnök coach diplomát szerzett. Jelenleg az egyesületi elnöki munkája mellett, a fent említett szakmában dolgozik.

Biró Miklós, a beszélgetés ideje alatt büszkén mesélt arról is, hogy július 31-én a feleségével a 33. házassági évfordulójukat ünneplik majd.

Az esemény második részében szóba került a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületének tagságának összetétele. Ezzel kapcsolatban az elnök kifejtette, hogy a civil szervezet, a papírforma szerint jelenleg 340 tagot számlál. A többi egyesülethez hasonlóan, itt is komoly gondot jelent a fiatalok megszólítása. Az elnök, a fenti probléma okaként az idős kori szembetegségeket jelölte meg.

A beszélgetés keretében szóba került az egyesület elnökségének összetétele is. A civil szervezet vezetőségét Bíró Miklós elnök, Mátrai Balázs alelnök, Kövecses Dezsőné Márta, Hanyi Brigitta, Smid-Zsolt, és Tőzsérné Hanzó Zsuzsanna alkotja.

Az egyesület által biztosított szolgáltatások között érdemes megemlíteni az elemi rehabilitációs szolgáltatás biztosítását, a segédeszközbemutatók lebonyolítását, a mindennapi életben való eligazodás lehetőségének elősegítését, a közös kulturális programok megvalósítását, a segédeszközök beszerzésének, és beállításának elősegítését, és az informatikai tanácsadást is.

Biró Miklós, a beszélgetés ideje alatt külön kitért a civil szervezet által megvalósított kulturális programokra. Ezek általában a jeles napokhoz kapcsolódnak. A rendezvények színvonalát az egyesület kötelékében nemrégiben megalakult kultúrcsoport műsora is emeli.

A fenti események mellett a nyári hónapokban az egyesület látássérült tagjai Eger város nevezetességeit is meglátogatják.

A civil szervezet, az akkreditált foglalkoztatás keretében jelenleg 7 fő látássérült személyt alkalmaz jogász, adminisztrációs munkatárs, és informatikus munkakörben.

A Braille-kultúra ápolásáról szólva az elnök elmondta, hogy a tavalyi évben egy, a pontíráshoz kapcsolódó rendezvény került lebonyolításra. Ennek keretében, a település 7 pontján, Braille-írásos formátumban elkészített üzeneteket helyeztek el. A fent említett szövegek megtalálását értékes nyereményekkel díjazták a civil szervezet munkatársai.

Végül, a beszélgetés utolsó részében Biró Miklós büszkén mesélt arról, hogy a szabadidejét általában a családjával, és a barátaival tölti el.

A program végén ismét Nemes-Nagy Tünde Egyesületi Elnök vette át a szót, aki a beszédében felhívta a hallgatók figyelmét az augusztus 16-án Nyíregyházán megvalósításra kerülő 20. Braille írás, és olvasásversenyre.

Egyúttal elmondta azt is, hogy a Lélekbonbonok című programsorozat következő alkalma augusztus 28-án valósul meg. A beszélgetés vendége Máj Kriszta énekesnő lesz, aki a Vakrepülés színtársulat kötelékében tevékenykedik.

Ezt követően, a résztvevők feltehették az elhangzottakkal kapcsolatosan felmerült kérdéseiket, majd Barkó-Szabó Judit moderátor lezárta a rendezvényt.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2025. július 10.