Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2025

Együtt a jövőnkért – Biztonságban az on-line térben

  Együtt a jövőnkért szeptember – Biztonságban az on-line térben   2025. szeptember 24-én, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének szervezésében lezajlott az Együtt a jövőnkért című konferenciasorozat szeptemberi, tanévnyitó alkalma, ahol az Internetbiztonság került fókuszba. Az eseményt a Google meet nevet viselő kommunikációs platformon keresztül valósították meg, másfél óra időtartamban. Az on-line rendezvényt Puskás Anett, az MVGYOSZ ifjúsági referense nyitotta meg, aki a nyitóbeszédében az az iránti örömét fejezte ki, hogy évről évre egyre több ember jelentkezik az Együtt a jövőnkért című programsorozat alkalmaira. Ezután tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy a rendezvényről kép, és hangfelvétel is készül. Ezt követően az ifjúsági referens átadta a szót az MVGYOSZ május 20.i küldöttgyűlésén újraválasztott elnökének, dr. Nagy Sándornak, aki az expozéja első részében köszöntötte a konferencia résztvevőit. Ezután kifejtette, hogy az általa képviselt...

Lélekbonbonok - Bemutatkozik a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete

Lélekbonbonok szeptember 2025. szeptember 18-án a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének szervezésében lezajlott a Lélekbombonok című on-line közösségépítő programsorozat szeptemberi alkalma. Az eseményen 18 fő vett részt. A beszélgetést a Google meet nevet viselő kommunikációs platformon keresztül valósították meg. A programot Nemes-Nagy Tünde egyesületi elnök nyitotta meg, aki a beszédében sok más mellett említést tett a rendezvénysorozat elindulásának körülményeiről. A közösségépítő program 2022-ben, a covid-járvány idején indult azzal a céllal, hogy a látássérült emberek testi lelki feltöltődését elősegítse. A beszélgetés vendégei olyan vak, és gyengénlátó személyek, akik a tevékenységükkel egyfajta példaképként állhatnak a sorstársaik előtt. E mellett lehetőséget adnak az MVGYOSZ tagegyesületeinek is a bemutatkozásra. Így történt ez a programsorozat szeptemberi alkalmán is, ahol a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete mutatkozott be. A civi...

Lélekbonbonok - Bemutatkozik a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületének újonnan megválasztott elnöke

 Lélekbonbonok július 2025. július 10-én, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének szervezésében lezajlott a Lélekbonbonok című programsorozat júliusi alkalma. Az eseményt a Google meet nevet viselő kommunikációs platformon keresztül valósították meg. A rendezvény elején Nemes-Nagy Tünde, az egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, aminek keretében elsőként a programsorozat megszületésének körülményeit vázolta. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a Lélekbonbonok című eseménysorozat a covid-járvány kitörésekor indult. A rendezvénysorozat legfontosabb célja a látássérült emberek testi, és lelki feltöltődésének elősegítése. A programjúliusi vendége Biró Miklós, a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületének újonnan megválasztott elnöke volt. A beszélgetés első részében, az elnök ismertette a szakmai önéletrajzát. Ennek során elmondta, hogy az 1960-as évek végén született, Nyíregyházán. Biró Miklós, a főiskolai végzettségét tekintve, gépészmér...