Szemléletformáló programok a Móra Ferenc Általános Iskolában

Szemléletformáló programok a Móra Ferenc Általános Iskolában

Egyesületünk szemléletformáló programokat tartott, 2026. április 27-én, és 28-án, a Móra Ferenc Általános iskolában. Egyesületünket a programokon 6 fő képviselte.

A két napos esemény-sorozatot megelőzően, a fent említett civil szervezet elnöke, Nagyné Papp Edit felvette a kapcsolatot az oktatási intézmény vezetőjével, aminek keretén belül tájékoztatást nyújtott részére az egyesület által végzett legfontosabb tevékenységekről.

A kitűzött napokon, 2026. április 27-én, és 28-án, a civil szervezet képviselői megjelentek a rendezvény helyszínén, ahol az állomások kijelölését követően, megkezdődtek a programok.

Az esemény első részében, Nagyné Papp Edit, és Galambos Krisztián átfogó ismereteket adott át az iskola diákjai, és tanárai részére a látássérülés fogalmáról, és a segítségnyújtás megfelelő formáiról.

Ezután, a tanulók megismerkedhettek a beszélő számítógép, és okostelefon használatával, amelyet egyesületünk egyik képviselője, Pillmann Tünde mutatott be a részükre.

A rendezvény másodikfelében, a gyerekek 3 állomáson ismerkedhettek meg a fehérbottal való közlekedéssel, a mindennapos tevékenységekkel, és a Louis Braille francia tudós által kifejlesztett pont-írással. Ezután, a diákok feltehették az elhangzottakkal kapcsolatosan felmerült kérdéseiket, amelyek elsősoran a pontírás elsajátításának időtartamára, és a Voiceover nevet viselő képernyőolvasó szoftver bekapcsolásának módszerére terjedtek ki.

Az események végén, a diákok, és tanáraik visszajelzést adtak a szemléletformáló csoport részére a programok lebonyolításával kapcsolatosan. Ezek mindegyike pozitív volt. Ezt követően az elnök asszony megköszönte mindenkinek a részvételt, majd lezárta a rendezvény-sorozatot.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2026. április 28.