On-line előadások: Online kurzus matematikából
Online kurzus matematikából A jelen dokumentum a 2021. március 11.-én, az MVGYOSZ által „Online kurzus matematikából” címmel megrendezett konferencián elhangzottak összefoglalóját tartalmazza. A programot, a koronavírus okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt online formában tartották meg, a Google meet nevet viselő alkalmazás segítségével. A jelen beszámoló elején fontosnak tartom megjegyezni, hogy a kerekasztal beszélgetés eredetileg egy korábbi időpontban, 2021. február 25.én került volna megtartásra, ám a konferencia ideje alatt a matematika tantárgy elsajátítását elősegítő két programnyelv használatát prezentáló előadó számítógépén technikai problémák léptek fel, ezért egy másik időpontban rendezték meg a programot. Ennek ellenére, a résztvevők a fent említett napon egy kellemes beszélgetésen vettek részt, ahol a diákok, és tanáraik által megfogalmazott felvetésekre az alábbi megoldások születtek: Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány gondozásában hamarosan kiad