Bejegyzések

Együtt a jövőnkért - kerekasztal beszélgetés az oktatási jogok biztosával

  Együtt a jövőnkért május – szezonzáró kerekasztalbeszélgetés   2022. május 24.én, az MVGYOSZ szervezésében lezajlott az Együtt a jövőnkért nevet viselő konferencia sorozat májusi, szezonzáró alkalma. Az esemény a Google Meets nevet viselő kommunikációs platform konferenciák megtartására optimalizált felületén valósult meg, 24 fő részvételével. A program elején Puskás Anett ifjúsági referens köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a szót Németh Orsolyának, az MVGYOSZ szakmai vezetőjének, aki a nyitóbeszédében az oktatási jogok biztosával történő kapcsolatfelvétel legfontosabb körülményeit vázolta a hallgatóság részére. Ennek keretében kifejtette, hogy először egy, az MVGYOSZ által szervezett kötetlen beszélgetésen találkozott dr. Aáry Tamás Lajossal, az Oktatási jogok biztosával, aminek keretében mindkét fél részéről kölcsönösen megfogalmazódott az együttműködés szükségessége. Németh Orsolya, a beszédében a fentiek mellett elmondta azt is, hogy az eredeti tervek szerint, a

Gépház – A Blind Shell 2 újdonsági

Gépház – A Blind Shell 2 újdonsági A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének támogatásával a Hobbyrádióban péntekenként este 8 órakor kezdődő Gépház című műsor április 29.i adásában a műsorvezetők a Blind Shell 2 nevet viselő mobiltelefon legfrissebb újdonságai kerültek terítékre. A jelen összefoglaló a fenti adás alapján készült. A műsor első részében a műsorvezetők néhány hallgatói levélre válaszoltak, ezt követően Rauch Róbert, a Gépház című műsor egyik oszlopos tagja bemutatta a Blind Shell 2 készülék legfrissebb újdonságait. Ezek közé tartozik sok más mellett a dokumentum olvasó, valamint a gitárhangoló nevet viselő alkalmazás is. A fenti applikációk elérése kizárólag a készülék legfrissebb verziójának letöltésével lehetséges. A folyamat megkezdéséhez elsőként látogassuk meg a telefonunkban a beállítások alkalmazáson belül a frissítések menüpontot. Ekkor felkínálja a készülék a frissítés letöltésének lehetőségét. Ha ezt elfogadjuk, akkor nyomjunk entert a telep

Együtt a jövőnkért - április

 Együtt a jövőnkért április   2022 április 26.án, az MVGYOSZ szervezésében lezajlott az Együtt a jövőnkért című programsorozat áprilisi alkalma, amely a nyelvvizsga tematikáját járta körül. Az eseményt a Google Meet nevet viselő kommunikációs platformon valósították meg, 30 fő részvételével. A programot Puskás Anett, az MVGYOSZ ifjúsági referense nyitotta meg, aki az expozéjában az iránti örömét fejezte ki, hogy a korábbi alkalmakhoz hasonlóan, most is az ország minden részéből jelentkeztek a szakemberek a kerekasztalbeszélgetésre. Az ifjúsági referens emellett megjegyezte azt is, hogy a közelmúltban számos alkalommal merült fel az igény a látássérült tanulók részéről arra, hogy az Együtt a jövőnkért című programsorozat keretein belül foglalkozzanak a nyelvtanulás tematikájával. Ezután Puskás Anett ismertette az esemény rövid programját, majd átadta a szót a kerekasztalbeszélgetés első előadójának, Tóthné dr. Udvardi Katalinnak, aki a Shetland UK  nyelviskola megalapításának

Akadályok nélkül on-line workshop

 Akadályok nélkül on-line workshop   2022 április 19.én Akadályok nélkül címmel egy egész napos on-line wörkshop került megrendezésre a Baráthegyi VakvezetőKutyák Egyesületének szervezésében, az ISZT, a Hun Cert, valamint a SZTAKI támogatásával. A maratoni hosszúságúra nyúlt rendezvényen közel 100 fő vett részt. Az esemény a Zoom nevet viselő kommunikációs platform konferenciák megrendezésére optimalizált felületén valósult meg. A programot Ravecz Tibor nyitotta meg, aki az expozéjában a wörkshop megrendezésének legfontosabb körülményeit vázolta a résztvevők számára. Ezzel kapcsolatosan többek között kifejtette, hogy a fogyatékkal élő emberek sok akadályba ütköznek a mindennapokban. A fent említett akadályok megfogalmazása, és leküzdése érdekében hívták életre a szervezők a wörkshop-ot. Ravecz Tibor, a fentiek mellett a beszédében kifejtette azt is, hogy a szervezők az idei évben a látássérülés témakörét vették górcső alá. A jövőbeni tervek vonatkozásában elmondta, hogy május

Kalandozás a Pontok Birodalmába

Kalandozás a Pontok Birodalmába Az Együttlátók Alapítvány egyalkalmas, 4 tanórás minikurzust hirdet jól látó felnőtt érdeklődők részére, mely bevezetést nyújt a Braille-írás-olvasás "titkos világába". A minikurzuson díjmentesen lehet részt venni annak a 8 személynek, akik elsőként jelentkeznek a játékos tanulást ígérő, péntek esti programra. Várjuk látássérült gyermekek és felnőttek jól látó hozzátartozóinak, barátainak és ismerőseinek jelentkezését, de olyan személyek is eljöhetnek, akik ezidáig látássérült embert csak távolról láttak.  Időpont: 2022. május 27. péntek, 17:00—20:30 óra között.   Helyszín: Együttlátók Alapítvány székhelye.  A program további részleteit weboldalunk Hírek menüpontjában, az alábbi linkre kattintva tudja elolvasni: http://egyuttlatok.hu/hirek/kalandozas-a-pontok-birodalmaba  

Csörgőlabda bemutató a Tüske-csarnokban

 Csörgőlabda bemutató a Tüske-csarnokban 2022 április 21.én az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem szervezésében egy sportnap került megtartásra a Budapesten található Tüske-csarnokban, amelyen a tatabányai Csörgőlabda Szakosztály is képviseltette magát. A csapatot 3 fő játékos, és Tóth Sándor edző képviselte. A szakosztály tagjai kisbusszal érkeztek meg a program helyszínére, ahol a pálya elkészítését követően, megkezdődött maga a program. Mielőtt azonban az esemény teljes terjedelmében részletezésre kerülne, fontosnak tartjuk megemlíteni azt is , hogy az eredeti tervek szerint az ELTE hallgatóinak lehetőségük nyílt volna a vak ping-pong kipróbálására is, ám ez végül nem valósulhatott meg. A rendezvény nyitányaként Pillmann Tünde, a szakosztály egyik játékosa ismertette a megjelent hallgatók, és tanáraik részére a csörgőlabda sportjáték kialakulásának történetét, és a legfontosabb szabályokat, majd a csapat megjelent tagjai egy rövid bemutató keretében demonstrálták a megjelent hal

Egy csörgőlabda játékos írásából

 "Büszkén mondhatom, hogy a tatabányai csörgőlabda szakosztály tagja vagyok a megalapítása óta. A kezdés nehezen ment, meg kellett ismerekedni ezzel a sportal, el kellett sajátítani ezt a fajta speciális, vakoknak kifejlesztett sportot. De mára már több bajonságon túl vagyunk és sikerült nagyon jó eredményeket is elérnünk! Amiben nagyon nagy segítséget köszönhetünk az edzőnknek, Tóth Sándornak, aki szintén töretlenül, több éve lelkiismeretesen, idejét, pénzét, energáját nem sajnálva vezeti a csapatot, szervezi az utánpótlást, tartja az edzéseket, edzőtáborokat! Az egész tatabányai csörgőlabda hálás lehet neki, és nélküle nem tartana most itt a tatabányai csörgőlabda csapat. Sajnos mivel ez a sportág nem tartozik bele a látványsportokba, így nagyon nehezen és kevés támogatást, pénzt kap a működésére a csapat. Ezen jó lenne változtatni, mert igenis van ennek a sportnak is létjogosultsága, különösen a látássértült emberetársaink körében! Ne csak mindig a focit, kézilabd