Fehérbot napi megemlékezés 2021

 Fehérbotnapi megemlékezés 2021

A jelen beszámoló keretei között tartjuk fontosnak megemlíteni, hogy a tavalyi évben a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt a Vakok és Gyengénlátók Komárom Esztergom–Megyei Egyesülete nem tudta megrendezni a fehérbotnapiünnepségét.

A 2021-es évben azonban, a korlátozó intézkedések feloldását követően egyesületünk megtartotta a fehérbotnapi megemlékezéshez kapcsolódó rendezvényét 2021. október 11-én, Tatabányán, a Jubileum parkban található Sportirodában.

A programot egyesületünk elnöke, Nagyné Papp Edit nyitotta meg, aki expozéjában lényegesnek nevezte a látássérültek önálló életvitelének elősegítését. A fenti célok elérése érdekében véleménye szerint a következő években az érdekvédelmi szervezeteknek komoly erőfeszítéseket szükséges megtenniük többek között az akadálymentesítés, valamint a látássérültek munkaerőpiaci helyzetének javítása területén.

Ugyanakkor egyesületünk elnöke a beszédében örömteli eseményekről is beszámolt. Ezek közül kiemelte Roska Botond neurobiológusnak a látás visszaállításával kapcsolatos kutatásait, amelyek a génterápiára épülnek.

Ezt követően felolvasta Rózsa Dezső látássérült szerző levelét, amely az éplátású embertársainkat szólítja meg, majd felköszöntötte Várvölgyi János sorstársunkat abból az alkalomból, hogy 43 éves szolgálati időt töltött el a tatabányai Távhőszolgáltatónál.

Az ünnepi program következő részében Kotrosits Ferencné irodavezető vette át a szót, aki elsőként a fehérbot jelentőségéről beszélt, majd röviden ismertette a résztvevőknek Petrozsényi Eszter színésznő, és előadó művész portréját.

Az esemény következő részében Petrozsényi Eszter 3 humoros novellával örvendeztette meg a közönséget.

Ezután következtek a látássérült sorstársak produkciói, akik népszerű verseket, ismert slágereket, és prózákat adtak elő. Az eseményen fellépett Németh Istvánné Zsóka, Keresztes Erzsébet, Nagy Zoltán, és felesége, valamint Pillmann Tünde. Az előadásokat népszerű zenei darabok kötötték össze.

A program zárásaként, Nagyné Papp Edit egyesületi elnök minden fellépő részére ajándékkal kedveskedett, megköszönve ezzel minden szereplőnek a színvonalas produkciót. Ezután lezárta az eseményt.

Köszönjük a sorstársainknak, hogy előadásaikkal emelték a fehérbotnapi ünnepségünk színvonalát, valamint a Jubileum parkban található Sportiroda dolgozóinak, hogy biztosították számunkra a program helyszínét.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2021. október 18.