Bejegyzések

Útmutató az Evo e10 készülékhez 9. rész

  Visor – Útmutató az Evo e10 készülékhez 9. rész   A jelen dokumentum az Alkosoft Nonprofit BT által Visor néven elindított podcastsorozat július 26-i adásában elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza. A műsor állandó házigazdája, Görcsi Krisztián ezúttal a zenelejátszó modul használatával, valamint az úgynevezett Vtuner alkalmazás kezelésével ismertette meg a hallgatókat. Zenelejátszó modul: A modul használatához elsőként az eszközhöz kapott adat/töltőkábel segítségével csatlakoztassuk a készülékünket a számítógéphez, majd másoljuk fel a hallgatni kívánt zenei fájlokat a készülékre. Ezután válasszuk le az eszközt a számítógépről, és kutassuk fel a Zene mappát, végül aktiváljuk azt az Ok gomb megnyomásával. Ezt követően keressük meg a lejátszani kívánt hangfájlt, majd nyomjuk meg az Ok gombot a lejátszás megkezdéséhez. A lejátszás szüneteltetését szintén az Ok gombbal kezdeményezhetjük. A fentiek mellett lehetőségünk van arra is, hogy a zenei fájlokban az általunk beállíto

Útmutató az Evo e10 készülékhez 8. rész

  Útmutató az Evo e10 készülékhez 8. rész A jelen dokumentum az Alkosoft Nonprofit BT által Visor néven elindított podcastsorozat július 19-i adásában elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza. A műsor állandó házigazdája: Görcsi Krisztián folytatta az Evo e10 nevet viselő készülék használatának ismertetését, az úgynevezett könyvolvasó modulok használatának bemutatásával. Hangoskönyv modul: A funkció lehetővé teszi a hangoskönyveknek az eszközön történő tárolását, és olvasását. Ehhez elsőként a készülékhez kapott adat/töltőkábel segítségével másoljuk fel az elolvasni kívánt irodalmi műveket az Evo e10 készülékre. Ezután válasszuk le az eszközt a számítógépről, majd keressük meg a Hangoskönyv mappát, és aktiváljuk azt az Ok gombbal. Ezután válasszuk ki az elolvasni kívánt irodalmi művet, majd a lejátszás megkezdéséhez nyomjuk meg ismét az Ok gombot. Ha ki szeretnénk lépni az adott könyvből, akkor nyomjuk meg a Vissza gombot. Könyvjelző hozzáadása: az eszköz révén arra is lehe

A Távszem alkalmazás bemutatása

  A Távszem alkalmazás bemutatása A jelen dokumentum az Alkosoft Nonprofit BT által Visor néven elindított podcast sorozat július 5-i adásában elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza. A műsor állandó házigazdája, Görcsi Krisztián ezúttal az MVGYOSZ által kifejlesztett Távszem alkalmazás legújabb verziójának kezelését mutatta be a hallgatóknak, egy iPhone készüléken. Az applikáció lehetőséget nyújt a látássérült felhasználóknak arra, hogy egy operátori központon keresztül kérjenek segítséget a mindennapi életvitel során felmerülő nehézségek leküzdésében. Ide tartozik többek között a leesett tárgyak megkeresése, a konzervek megkülönböztetése, valamint a dokumentumok felolvastatása. A szolgáltatást minden olyan látássérült személy igénybe veheti, aki tagsági jogviszonnyal rendelkezik az MVGYOSZ valamely tagegyesületénél. Ezzel kapcsolatosan fontos tudni, hogy azok a felhasználók is jogosultak a program használatára, akik nem tagjai egyik tagegyesületnek sem, ebben az eset

Útmutató az Evo e10 készülékhez 7. rész

  Útmutató az Evo e10 készülékhez 7. rész   A jelen dokumentum az Alkosoft Nonprofit BT által Visor néven elindított podcastsorozat június 28.i adásában elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza, ahol Görcsi Krisztián, a műsor állandó házigazdája folytatta a látássérültek körében népszerű Evo e10 készülék használatának ismertetését az időbeállítások szinkronizálásával. A fent említett menüpontban az alábbi lehetőségek lelhetők fel: Kikapcsolás tétlenség esetén: Az opció választásával meghatározhatjuk, hogy hány perc tétlenség után álljon le a készülék. Az értékeket 5 perces időintervallumokban váltogathatjuk a jobbra, és a balra nyílbillentyűkkel, a beállítást pedig az Ok gombbal hagyhatjuk jóvá. Automatikus kikapcsolás: A lehetőség segítségével testreszabhatjuk, hogy hány perc után álljon le automatikusan a készülék. Az értékek között a jobbra, és a balra nyilakkal lépkedhetünk, a beállítást pedig az Ok gombbal véglegesíthetjük. Dátum és idő beállítása: Itt lehetőségünk van

Útmutató az Evo e10 készülékhez 6. rész

  Útmutató az Evo e10 készülékhez 6. rész   A jelen dokumentum az Alkosoft Nonprofit BT által Visor néven elindított podcastsorozat június 21-i adásában elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza. A műsor állandó házigazdája, Görcsi Krisztián folytatta a látássérült emberek körében méltán népszerű Evo e10 nevet viselő hangoskönyvolvasó készülék használatának ismertetését, aminek keretében az Eszközök mappában fellelhető menüpontok kerültek bemutatásra. Hangos emlékeztető: A funkciót az Eszközök mappában érhetjük el. Ha a menüpont aktiválását követően megnyomjuk a Menü gombot, és kiválasztjuk a Hangos emlékeztető hozzáadása lehetőséget, akkor új hangos emlékeztetőket hozhatunk létre. Ehhez elsőként adjuk meg a jobbra, és a balra nyílbillentyűk segítségével a hangos emlékeztető lejátszódásának gyakoriságát(egyszer, naponta, hetente, havonta, évente), majd állítsuk be az emlékeztetés dátumát, és idejét, végül, a Felvétel gomb nyomva tartásával rögzítsük a hangos emlékeztető pontos

Visor – Útmutató az Evo e10 készülékhez 5. rész

  Visor – Útmutató az Evo e10 készülékhez 5. rész   A jelen dokumentum a Visor című podcastsorozat június 14.i adásában elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza, amiben Görcsi Krisztián műsorvezető folytatta a látássérült emberek körében meglehetősen népszerű Evo e10 készülék beállításainak ismertetését. Az adásban ezúttal a lejátszási, és a felvételi beállítások, a gyorsbillentyűk testreszabása, valamint az eszköz bekapcsolásának mikéntje került terítékre. Lejátszási beállítások: Ebben a menüpontban meghatározhatjuk, hogy az eszköz megjegyezze e a hangos, és a Daysi könyvek, valamint a készülékre felmásolt zenék lejátszási pozícióját. A funkciók között a fel, és a lenyíllal közlekedhetünk, az állapotot pedig a jobbra, és a balra nyíllal változtathatjuk meg. Felvételi beállítások: Itt szabhatók testre a készülék által rögzített hanganyagok legfontosabb tulajdonságai. Ez magában foglalja sok más mellett a felvétel formátumát, a zajszűrést, valamint a hangfájlok helyét. A f

Útmutató az Evo e10 készülékhez 4. rész

  Útmutató az Evo e10 készülékhez 4. rész   A jelen dokumentum az Alkosoft Nonprofit BT által Visor címmel elindított podcastsorozatának június 7.i adásában elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza, ahol Görcsi Krisztián műsorvezető folytatta az Evo e10 nevet viselő hangoskönyvolvasó legfontosabb funkcióinak ismertetését. Az adás első részében az időbeállítások szinkronizálásának lehetőségei kerültek terítékre, amelyeket az eszköz menüjében lelhetünk fel, Időbeállítások néven. Itt az alábbi menüpontokat találhatjuk meg: Automatikus kikapcsolás: A funkció segítségével meghatározhatjuk, hogy hány perc után álljon le automatikusan a készülék. Az értékeket a jobbra, és a balra nyíllal állíthatjuk be. A megfelelő paraméteren állva pedig nyomjuk meg az Ok gombot a beállítások mentéséhez. Kikapcsolás tétlenség esetén: A menüpont segítségével testreszabhatjuk, hogy hány perc tétlenség után álljon le a készülék. Ezt általában az eszköz esti használatakor érdemes beállítani. Az ért