A Közösség lámpásai nevű mentori hálózat munkája

 

A Közösség lámpásai nevű mentori hálózat munkája

 

A jelen dokumentum a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete által 2012-ben Közösség lámpásai néven elindított mentori hálózat munkájába enged betekintést. A fent említett civil szervezet vezetőjével Balázs Zsanett készített interjút. A riportot az egyesület Youtube-csatornáján hallgathatják meg az érdeklődők.

Fontos megemlíteni, hogy a beszélgetésben részt vett Mészáros Ágnes egyesületi elnök is, aki nagyszerű kezdeményezésnek nevezte a mentori hálózat kiépítésének ötletét.

A kezdeményezéssel kapcsolatosan érdemes megjegyezni, hogy a Közösség lámpásai nevű mentori hálózat Európai Uniós támogatásból indult el 2012-ben Budapest 6 kerület önkormányzatának bevonásával.

Az interjú elején Mészáros Ágnes, a kezdeményezés megálmodója, egyben a VGYKE Egyesület alelnöke aziránti örömét fejezte ki, hogy a koronavírus-járvány okán kihirdetett veszélyhelyzet feloldását követően, a nyári hónapokban a mentoroknak lehetőségük volt a személyes részvételen alapuló programok megszervezésére. Ennek keretében az egyesület tagjai ellátogattak a Szentendrei Skanzenbe, valamint a budapesti állatkertbe is.

Mészáros Ágnes külön örömét fejezte ki az iránt, hogy a mentori hálózat által szervezett klubnapokon minden korosztály képviselteti magát. A fentiekkel kapcsolatosan kifejtette, hogy a fiatalok elsősorban a sportrendezvényeket, és a közös sétákat kedveli, míg az idősebbek az irodalmi, és színházi estéket preferálják, ezért a Közösség Lámpásai néven elindult mentori hálózat keretében dolgozó mentorok igyekeznek minden kérésnek eleget tenni a programok szervezése során.

Ezzel párhuzamosan a hálózat munkatársai egy együttműködési megállapodás keretében szoros kapcsolatot alakítottak ki a budapesti kerületek önkormányzataival is, amely a koronavírus-járvány kitörésekor nagy segítséget jelentett az egyesület munkatársainak. Ezáltal ugyanis a civil szervezet munkatársai fontos segítséget nyújtottak az idős tagok részére a gyógyszerek kiváltásában, az ügyintézésben, és a bevásárlásban is.

Ezt követően Fodor Ágnes elnök vette át a szót, aki a jövőbeni tervek vonatkozásában elmondta, hogy a legfontosabb céljuk a mentori hálózat kiterjesztése azokba a kerületekbe, ahol jelenleg nem működik a Közösség Lámpásai nevű kezdeményezés.

Az interjú végén a mentori hálózat megálmodója, Mészáros Ágnes alelnök elmondta, hogy az on-line formában megtartott klubnapokhoz bárki csatlakozhat, a vgyke.hu honlapon keresztül.

A riport végén Balázs Zsanett megköszönte a vendégeknek a részvételt, a hallgatóknak pedig a figyelmet, majd lezárta beszélgetést.

Az interjú teljes terjedelmében meghallgatható a VGYKE Egyesület Youtube- csatornáján.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2021. november 15.