Vendéghang – beszélgetés Szúnyog Gábor szerzővel

 Vendéghang – beszélgetés Szúnyog Gábor szerzővel

A jelen dokumentum a Vendéghang című podcast sorozat augusztus 5.i adásában elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza. A két állandó műsorvezető: Prek Balázs, és Dvarieczki Bálint ezúttal Szúnyog Gábor íróval beszélgetett.

A műsor keretén belül érintették többek között a szerző élettörténetét, a kedvenc irodalmi műveinek témáját, és az általa megjelentetett irodalmi alkotásokról is szót ejtettek.

Az adás első részében a szerző bemutatkozott. Ennek keretében Szúnyog Gábor elmondta, hogy gyermekkora óta foglalkozik írással, a családtagjai legnagyobb örömére.

A középfokú tanulmányai megkezdését követően, a szerző irományai a helyi iskolaújságban is megjelentek.

Szúnyog Gábor, az érettségi megszerzése után a bölcsészkaron tanult tovább. Jelenleg egy cég kommunikációs vezetőjeként tevékenykedik.

A műsor 2. részében a beszélgető partnerek érintették a szerző által kedvelt irodalmi műfajok tematikáját. Szúnyog Gábor ezek között említette egyebek mellett a sci-fi novellákat, és a melankólikus hangvételű verseket.

A műsor következő részében szóba kerültek az író tollából a HELMA kiadó gondozásában megjelent közkedvelt művek. A szerző ezzel kapcsolatosan megjegyezte, hogy a fent említett kiadónál eddig több könyve is megjelent: ezek közül lényeges megemlíteni a Napsugárút, és a Sci-fi morzsák című novellás köteteket.

Az író,  a fenti témakör vonatkozásában elmondta, hogy a történetei középpontjában mindig a személyes élményei állnak.

Ezek után, az adás keretein belül szóba került a Napsugárút című kötet, aminek főszereplőjét az író saját magáról mintázta meg. Az alkotás elsősorban az író iskolás korában átélt élményeinek állít emléket.

A jövőbeni tervekkel kapcsolatosan Szúnyog Gábor elmondta, hogy, amennyiben ideje engedi, szeretné elkészíteni a Napsugárhajó című könyv folytatását.

A műsor végén, az író izgalmas szemelvényeket olvasott fel a Napsugárút című irodalmi alkotásból.

Ezt követően, az adás két műsorvezetője megköszönte mindenkinek a figyelmet, majd lezárta a beszélgetést.

A műsor teljes terjedelmében meghallgatható a www.helma.hu/podcasttjaink menüpont alatt.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2022. augusztus 22.