Vendéghang – beszélgetés Kertészné Kormos Noémivel
Vendéghang – beszélgetés Kertészné Kormos Noémivel
A riport keretében, a két állandó műsorvezető, Dvarieczki
Bálint, és Prek Balázs ezúttal Kertészné Kormos Noémivel beszélgetett.
Az interjú első részében a vendég bemutatkozott. Ennek
keretében elmondta, hogy foglalkozását tekintve pedagógusként, és logopédusként
tevékenykedik. Az írónő a fentiek mellett büszkén mesélt arról is, hogy 4
gyermek édesanyja.
Kertészné Kormos Noémi, az írással az általános iskola 5.
osztályában kezdett foglalkozni. Ekkor jelent meg első novellás kötete, amely
az írónő álmaiban lezajlott eseményeket elevenítette meg, ezt azonban kizárólag
a családtagjai számára tette elérhetővé.
Az első nyomtatásban megjelent könyve a 12 keréken Európán
át című alkotás volt. Ez egy, a férjével tett közös kirándulás történetét
meséli el.
A HELMA kiadó gondozásában megjelent könyve a Beszélni tudni
kell című kiadvány, ami a logopédiával kapcsolatos legfontosabb információkat
foglalja magában.
A gyermekei számára készült el az Édes álmot hozzon az éj
című könyv.
Leg kedveltebb regénye a Roxi kutya naplója, aminek a
promócióját az írónő a saját Facebook-oldalán hírdette meg. A könyv a család
kedvencének életét mutatja be. Az írónő véleménye szerint, amennyiben
szeretettel bánunk a kutyákkal, az ebek idővel meghálálják a gondoskodásunkat.
Kertészné Kormos Noémi, a kedvenc írói között említette sok
más mellett Szabó Magdát, Móra Ferencet, és Gárdonyi Gézát is.
A jövőbeni tervek vonatkozásában a vendég elmondta, hogy a
Roxi kutya naplója című történet 2. kötetének megjelentetését tervezi.
Az adás utolsó részében az írónő érdekes szemelvényeket
olvasott fel a fent említett regényből.
Az interjú végén, a két műsorvezető megköszönte Kertészné Kormos
Noéminek a beszélgetést, majd lezárta a műsort.
Az adás teljes terjedelmében meghallgatható, és letölthető a
www.helma.hu honlapon, a Podcastjeink menüpont
alatt.
Pillmann Tünde
Várgesztes, 2022. október 3.