Visor – A Posta alkalmazás használata

 

Visor – A Posta alkalmazás használata

 

A jelen dokumentum az Alkosoft Nonprofit BT által Visor néven elindított podcastsorozat március 22.i adásában elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza, ahol Görcsi Krisztián műsorvezető, ezúttal a Posta alkalmazás működését mutatta be részletesen. A program elsősorban az elektronikus levelek kezelésére alkalmazható.

A használat előtt érdemes tudni, hogy az alkalmazás kizárólag az NVDA nevet viselő képernyőolvasó szoftverrel működtethető.

A használatbavételt megelőzően érdemes a fent említett programot egy parancsikon formájában az asztalon rögzíteni, a könnyebb elérhetőség érdekében. Ehhez elsőként nyissuk meg a Start menüt, majd a megjelenő szerkesztőmezőbe írjuk be a Posta szót, végül a találatok között keressük meg a Posta lehetőséget.

Ezután a Shift +F10 billentyű kombinációval aktiváljuk a Helyi menüt, és válasszuk a küldés almenüt, amibe a jobbra nyíl megnyomásával léphetünk be. A megjelenő opciók közül válasszuk az Asztal, parancsikon létrehozása lehetőséget, és nyomjuk meg az Enter billentyűt. Ezzel a Posta alkalmazás rögzítésre került az asztalon, egy parancsikon formájában.

A műsor 2. részében Görcsi Krisztián bemutatta, hogy hogyan adhatjuk hozzá a meglévő postafiókunkat az alkalmazáshoz. Ehhez az asztalon található parancsikon segítségével nyissuk meg a programot. Ezután megjelenik az új fiók hozzáadása párbeszédpanel, ahol meg kell adnunk a rendszer által bekért adatokat. Ezen elsősorban az e-mailszolgáltató nevét, a meglévő e-mail címünket, és a hozzá tartozó jelszót kell érteni.

Ezután a szoftver megkísérli a megadott e-mail címre való bejelentkezést. Ha a művelet sikeres, akkor a program engedélyt kér a fiók kezelésére. A felugró ablakban válasszuk az Engedélyezés gombot.

Utolsó lépésként adjuk meg, hogy milyen néven szeretnénk a partnereinknek üzenetet küldeni, majd nyomjuk meg a Kész gombot.

A Podcast 3. részében Görcsi Krisztián bemutatta a felhasználóknak, hogyan lehet testreszabni a Posta alkalmazást. Ehhez először nyissuk meg a programot, majd aktiváljuk a Beállítások lehetőséget. Ha nem szeretnénk az összes beérkező levelet egyszerre megkapni, akkor aktiváljuk az üzenetlista gombot, majd jelöljük be az alkalmazás az összes fiókra jelölőnégyzetet a Szóköz billentyű megnyomásával annak érdekében, hogy a fenti beállítás az összes fiókra alkalmazásra kerüljön. Ezt követően vegyük ki a jelölést a csoportosítva jelölőnégyzetből, majd válasszuk az egyes üzenetek lehetőséget.

Következő lépésként beállíthatjuk, hogy érkezzen e hangjelzés az üzenetek érkezésekor. Ehhez elsőként aktiváljuk a Beállítások lehetőséget, majd az értesítés kategóriában jelöljük be a hang lejátszása az üzenetek érkezésekor jelölőnégyzetet. Végül, a beállítások véglegesítéséhez aktiváljuk az Alkalmazás az összes fiókra opciót.

Az adás 4. részében a műsorvezető ismertette az e-mail üzenetek küldésének, és fogadásának mikéntjét. Ezzel kapcsolatosan fontos tudni, hogy az elektronikus levelek automatikus fogadását az alapbeállítás szerint elvégzi a rendszer.

Új e-mail üzenet írásához a Control +n billentyű kombinációval aktiváljuk az új levél írása lehetőséget, majd írjuk be az üzenet címzettjét, a tárgyat, és a levél tartalmát, majd a Control + Enter billentyűkombináció megnyomásával küldjük el azt.

A beérkezett üzenetek között történő tallózáshoz keressük meg TAB billentyűvel a Beérkezett üzenetek mappát, és aktiváljuk azt, majd a nyíl billentyűkkel keressük meg az általunk elolvasni kívánt levelet, és nyomjunk rá Entert. Ekkor az e-mail üzenet egy külön ablakban jelenik meg.

A podcast utolsó részében Görcsi Krisztián a mellékletek küldését, és fogadását ismertette. A  melléklet csatolásához elsőként nyissuk meg a Posta alkalmazást, majd a Control + n billentyű kombinációval aktiváljuk az új levél írása lehetőséget. Ezután a fenti bekezdésben leírtakhoz hasonlóan, gépeljük be az e-mail címzettjét, a tárgyat, és a levél tartalmát, majd nyomjuk meg a Helyi menüt. Itt a felugró opciók közül válasszuk az új dokumentum beszúrása lehetőséget. Ekkor egy tallózó ablak tárul elénk, ahol kiválaszthatjuk a csatolni kívánt dokumentumot, majd aktiváljuk a Szóköz gombot. Ezután a Control + Enter billentyű kombinációval küldjük el a levelet a címzett részére.

A mellékletek letöltéséhez álljunk arra a levélre, aminek a mellékletét le szeretnénk menteni a számítógépünkre, és nyissuk meg azt az Enter billentyűvel. Ezután a Tab billentyűvel lépjünk a mellékletre, és nyissuk meg a helyi menüt, végül aktiváljuk a Mentés másként opciót. Ekkor egy ablak tárul elénk, ahol kiválaszthatjuk a fájl helyét, végül aktiváljuk a Mentés gombot.

A hangosbemutatót követően, Görcsi Krisztián megköszönte mindenkinek a figyelmet, majd elköszönt a hallgatóktól.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2023. március 22.