Visor – A Windows 10 rendszer telepítésének előkészítése

 

Visor – A Windows 10 rendszer telepítésének előkészítése

 

A jelen dokumentum a Visor nevet viselő podcastsorozat első adásában elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza. A műsor abból a célból jött létre, hogy elősegítse a látássérültek számára a beszélő okoseszközök használatát.

Az adás első részében a műsor házigazdája, Görcsi Krisztián a Windows 10 operációs rendszer telepítésének előkészítésével ismertette meg a hallgatókat. Ennek keretében többek között elmondta, hogy az installációt megelőzően érdemes egy külső adathordozóra biztonsági mentést készíteni a számítógépen rendelkezésünkre álló adatokról, ellenkező esetben azok a telepítés során elvesznek.

A fent említett művelet előkészítésének másik fontos pillére egy, a látássérültek számára használható képernyőolvasó szoftver letöltése egy külső adathordozóra. A vak, és a gyengénlátó emberek számára általában két szoftver jöhet szóba: a Jaws for Windows, és az NVDA. Ezeket a www.infoalap.hu, valamint a www.nvda.hu honlapokról szerezhetjük be.

2. lépésként látogassunk el a rufus.ie honlapra, ahol lehetővé válik a Windows 10 telepítő fájljának letöltése. A fent említett weboldal használatához érdemes a Chrome böngészőt alkalmazni. A betöltődő honlapon keressük meg a  letöltés opciót, majd kutassuk fel a Rufus program legfrissebb verzióját, és aktiváljuk azt egy Enter billentyűvel. Ekkor egy hirdetés ugrik elénk, amelyet a bezárás gombbal ugorhatunk át.

Ezt követően, a letöltött szoftver segítségével létre kell hoznunk egy ISO képfájlt, amelyet a helyimenü letöltés gombjának megnyomásával tehetünk meg. A letöltött program segítségével létrehozhatunk egy Windows 10 telepítő fájlt. Ehhez a helyi menüben a tulajdonságok opciót kel választanunk. Az ekkor megjelenő párbeszédpanelen ki kell választani a telepítő fájl nyelvét, annak jellegét, itt a Windows home lehetőséget kel választani, valamint az architektúrát, amin a verzió típusát kell érteni. A megjelenő lehetőségek közül a 64 bit opciót érdemes választani.

Utolsó lépésként csatlakoztassuk a számítógépünkhöz azt a pendriwe-ot, amelyre a telepítő fájlt létre szeretnénk hozni. Fontos azonban figyelmet fordítani arra is, hogy a fent említett adathordozón ne legyenek fontos dokumentumok, mert a telepítőfájl létrehozását követően azok elvesznek.

A Windows telepítőfájlnak a pendrive-ra történő másolásához a telepítőfájlon belül aktiváljuk a kiválasztás gombot. Ekkor megadhatjuk, hogy egy telepítő cd-t, vagy egy pendrivera felmásolható fájlt szeretnénk e létrehozni. A fellelhető opciók közül válasszuk a pendriwe lehetőséget, majd a megnyitás gombot. Ekkor egy fájlválasztó ablak tárul elénk, ahol megkereshetjük az általunk letöltött fájlt. Ekkor ismét figyelmeztet minket a rendszer arra, hogy a fájl létrehozása esetén a meglévő adatokat törli az eszközről. A megjelenő képernyőn válasszuk az ok lehetőséget, aminek következményeként elindul a telepítő fájl létrehozásának folyamata.

A fent elhangzottak hangos formában történő bemutatását követően Görcsi Krisztián műsorvezető ismertette a következő adás tematikáját, ami a Windows 10 operációs rendszer telepítését jelentette, majd megköszönte a figyelmet a hallgatóknak, és lezárta az adást.

A teljes adás meghallgatható az Alkosoft Nonprofit BT Youtube-csatornáján, és az ismert podcast szolgáltatóknál.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2023. március 1.