Blindshell 2 alapok 4. rész

 Blindshell 2 alapok 4. rész

 A jelen dokumentum a Blindshell 2 nevet viselő okostelefon használatát bemutató videósorozat 4. részében elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza, amiben Csák Attila műsorvezető ezúttal a hívások kezdeményezésének módját, a szöveges üzenetek megírásának mikéntjét, és a készülék hangutasításokkal való vezérlését mutatta be a hallgatóknak.

Üzenet írása: elsőként a készülék főképernyőjén keressük meg a Névjegyek menüpontot, és aktiváljuk azt a telefon középső gombjának megnyomásával. Ezt követően válasszuk az Üzenet írása opciót. Ekkor diktálással,vagy az eszköz alfanumerikus billentyűzetének segítségével beírhatjuk az üzenet címzettjét, és a levél szövegét, majd ismét nyomjuk meg a középső gombot, a felbukkanó lehetőségek közül pedig aktiváljuk a Küldésopciót, ekkor a címzett részére elküldésre kerül az üzenet.

Ha egy olyan címzettnek szeretnénk szöveges üzenetet küldeni, aki nem szerepel a kontaktjaink között, akkor a névjegyek menüben válasszuk az Üzenet küldése hívószám beírásával opciót. Ezután a felbukkanó szerkesztő mezőbe írjuk be a címzett telefonszámát, és az üzenet szövegét, majd a fenti módszer segítségével küldjük el az üzenetet a megadott telefonszámra.

Az üzeneteket az Üzenetváltások menüpontban törölhetjük a Törlés gomb választásával. A fent említett menüpontban a felsorolt lehetőségek mellett módunk van egy korábban érkezett üzenetre történő válaszolásra, és egy, a névjegyzékünkben szereplő kontakt felhívására is.

Hívások kezdeményezéséhez a Névjegyek menüpontban válasszuk a Névjegy tárcsázása opciót, ekkor megtörténik a telefonszám felhívása. A hívás kihangosításához nyomjuk meg a telefon középső gombját, majd a felbukkanó lehetőségek közül aktiváljuk a Hívás kihangosítása beszéd közben menüpontot. A folyamat kikapcsolásához a fenti menüpontban válasszuk a hangosítás kikapcsolása beszéd közben lehetőséget.

Ha az adott hívást rögzíteni szeretnénk, akkor nyomjuk meg a készülék középső gombját, majd aktiváljuk a Hívás rögzítése opciót. A felvétel kikapcsolásához a fent említett menüpontban a Rögzítés kikapcsolása lehetőséget. A felvételeket a készülék Hangrögzítő alkalmazásában hallgathatjuk vissza.

A mikrofon elnémításához válasszuk a Némítás opciót.

A hangutasítások használata: elsőként nyomjuk meg hosszan a jobb oldali Akció gombot, majd adjuk ki az utasítást, amit végre szeretnénk hajtatni az eszközzel. A fenti funkcióval az alábbi lehetőségek érhetőek el: kimenő hívások kezdeményezése, a különböző alkalmazások megnyitása, valamint a szöveges üzenetek megírása.

A hangosbemutató után Csák Attila műsorvezető megköszönte mindenkinek a figyelmet, majd elköszönt a hallgatóktól.

A videó teljes terjedelmében meghallgatható a Siketvakok Országos Egyesületének Youtube-csatornáján.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2023. október 24.