Bejegyzések

Együtt a jövőnkért - Tudatosság, és mozgás a mindennapokban

  Együtt a jövőnkért február – Tudatosság, és mozgás a mindennapokban   2024. február 28-án, az MVGYOSZ szervezésében lezajlott az Együtt a jövőnkért című programsorozat idei 2. alkalma. Az eseményen 26 fő vett részt. A konferenciát a Google meet nevet viselő kommunikációs platformon keresztül valósították meg. Az eseményt Puskás Anett, az MVGYOSZ ifjúsági referense nyitotta meg, aki az expozéjában ismertette a kerekasztalbeszélgetés rövid tematikáját, valamint tájékoztatta a résztvevőket arról is, hogy a programról kép, és hangfelvétel is készül. A konferencia első előadását Nagy Zsuzsa, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vakok Elemi Rehabilitációs Központjának szakmai vezetője, és dr. Konyhásné Farkas Sára, az intézmény gyógytornász szakembere tartotta meg, akik azt a kérdéskőrt járták körül, hogy miként építhető be a gyógytorna az elemi rehabilitációs folyamatba. A prezentációjuk elején az előadók kifejtették, hogy az elemi rehabilitációs központ a Jász-Nagykun-Szolnok Megyében

A Narrátor program használata

A Narrátor program használata A jelen dokumentum a Siketvakok Országos Egyesülete által feltöltött, a Narrátor program használatának bemutatására szolgáló videójában elhangzott legfontosabb információkat tartalmazza. Az alkalmazás lehetővé teszi a Windows 10, és 11 rendszerekben a számítógép kezelését a nélkül, hogy arra külön képernyőolvasó szoftvert telepítenénk. A programot a Control + Windows + Enter billentyűkombinációval indíthatjuk el. Ekkor egy útmutató tárul elénk, aminek segítségével az alkalmazás összes funkcióját, és billentyűparancsát elsajátíthatjuk. Ha nem szeretnénk azt, hogy a Narrátor útmutatója a szoftver elindításakor minden alkalommal megjelenjen, akkor ezt a beállításokban ki tudjuk kapcsolni. A billentyűkhöz társuló legfontosabb funkciókat a Capslock + 1 billentyűparancs lenyomásával tekinthetjük meg. A súgó kikapcsolásához nyomjuk meg kétszer a fenti billentyűket. A Narrátor programban alkalmazható billentyűparancsokat a Control +f1 billentyűkombinációva

Együtt a jövőnkért január – Pont a lelke mindennek

  Együtt a jövőnkért január – Pont a lelke mindennek   2024. január 24-én az MVGYOSZ szervezésében lezajlott az Együtt a jövőnkért című konferenciasorozat idei első alkalma. A programot a Google meet nevet viselő kommunikációs platformon keresztül valósították meg, 40 fő részvételével. A kerekasztalbeszélgetést megelőzően, a szervezők egy, a pontíráshoz kapcsolódó játékra invitálták az érdeklődőket. Ennek keretében minden jelentkező a csatlakozási link mellett kapott két számsort, amelyek egy-egy franciakártya nevét jelölték. A jelentkezők feladata a feladott betűrejtvény megfejtése volt. A kerekasztalbeszélgetés elején Puskás Anett, az MVGYOSZ ifjúsági referense szólt a megjelentekhez. Ennek keretében az iránti örömét fejezte ki, hogy több, mint 40 ember jelentkezett az alkalomra. Véleménye szerint ez az előadók ismertségének volt köszönhető. A franciakártyával kapcsolatosan az ifjúsági referens kifejtette, hogy az MVGYOSZ gondozásában hamarosan egy hiánypótló útmutató kerül k

A Lenovo Tab M10 részletes ismertetője és felhasználói tapasztalat

  A Lenovo Tab M10 részletes ismertetője és felhasználói tapasztalat:   Kijelző Kijelző méret: 10,1 " Kijelző felbontás: 1280 x 800 Érintőképernyő: tollal használható Kamera felbontás: 5 MP Érintőképernyő: Igen   Processzor Processzor gyártó: Qualcomm Processzor modell: Snapdragon 429 Processzor típus: Cortex A53 Processzor magok száma: 4 (Quad-Core)   Memória Belső memória/tárhely: 16 GB RAM: 2 GB Memória bővíthetőség: 256   Operációs rendszer Op.rendszer: Android Verzió: Android Pie   Vezeték nélküli kapcsolat Wireless (Wifi): 802.11 a/b/g/n/ac Bluetooth: Igen   Hálózat Mobil kommunikáció: 4G GPS: Igen   Csatlakozók USB: Micro USB Beépített kártyaolvasó: Igen   Mikrofon: Igen GSM: Igen Lokalizáció: magyar Memória: 2 GB   Akkumulátor Akkumulátor: 4850 mAh   Tájékoztatásként az MVGYOSZ egy látássérült munkatársának felhasználói tapasztalatait is megosztjuk, amelyeket a beüzemelés során ismer

Útmutató az Evo e12 készülékhez 5. rész

  Útmutató az Evo e12 készülékhez 5. rész A jelen dokumentum az Alkosoft Nonprofit BT által Visor néven elindított podcastsorozat november 29.i alkalmán elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza, amiben Görcsi Krisztián folytatta az Evo e12 nevet viselő hangoskönyvolvasó készülék funkcióinak ismertetését. Az adás első részében az FM rádió kezelésének módja került bemutatásra. Ezzel kapcsolatosan fontos tudni, hogy a funkció használata előtt, a jobb vétel érdekében érdemes kihúzni az eszköz antennáját. Az FM rádió bekapcsolásához elsőként keressük meg a fenti funkciót a hangoskönyvolvasó menüjében, majd nyomjuk meg az Ok gombot. Ekkor megkezdődik az első rendelkezésre álló rádióállomás lejátszása. Az eszköz révén természetesen lehetőségünk van a csatornák között történő keresésre is. Erre két módszer áll a rendelkezésünkre: Automatikus: a fenti lehetőség választásához a rádió menüjében keressük meg az Automatikus opciót, ekkor a készülék megkeresi az összes befogható rádióá

Órabemutató 2. rész

  Órabemutató 2. rész A jelen dokumentum az Alkosoft Nonprofit BT által Visor néven elindított podcastsorozat legutóbbi adásában elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza, amiben Görcsi Krisztián folytatta a látássérült emberek számára kifejlesztett órák használatának bemutatását. Hunóra, az első magyarul beszélő karóra: a készülék bőr, fém, és rugós szíjjal is kapható. Az óra 2 gombelemmel működtethető, amiknek cseréjét az órás végzi. Ehhez azonban feltétlenül szükséges a készülékhez kapott rajz megléte, ellenkező esetben a felhasználót jelentős mértékű kár érheti. Az óra analóg számlappal is rendelkezik, ami a gyengénlátó emberek számára jelenthet fontos segítséget. Az analóg óra beállítása a készülék középső gombjával valósul meg. Az eszköz képes a pontos idő, és a dátum bejelentésére, valamint ébresztőfunkcióval is rendelkezik. A fenti paraméterek testreszabása az óra alsó gombjának többszöri megnyomásával lehetséges. Az értékeket az óra legfelső gombjával állíthatju

Útmutató az Evo e12 készlékhez 7. rész

  Útmutató az Evo e12 készülékhez 7. rész A jelen dokumentum az Alkosoft Nonprofit BT által Visor néven elindított podcastsorozat december 13.i adásában elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza, amiben Görcsi Krisztián folytatta az Evo e12 készülék funkcióinak ismertetését. A műsor első részében Görcsi Krisztián felhívta a figyelmet az Alkosoft Nonprofit BT által indított év végi akciókra. Ennek keretében december 31.ig 20%-os kedvezménnyel vásárolhatók meg a cég által honosított magyarul beszélő, és tapintható karórák. Az adás második részében a műsorvezető a lejátszó menüjében elérhető funkciókat ismertette. Az eszköz menüjében a következő lehetőségek állnak rendelkezésünkre: Hálózat: itt van lehetőségünk az internethálózathoz történő csatlakozásra. Ehhez elsőként be kell kapcsolni a wi-fi szolgáltatást a 0 gomb megnyomásával. Ekkor a wi-fi bekapcsolva üzenetet halljuk. Ezután megkezdődik az elérhető vezeték nélküli hálózatok felkutatása. A talált elemek között a fel,