A DEKSZ program használata 1. rész

 

A Deksz program használata 1. rész

 

A jelen dokumentum az Alkosoft Nonprofit BT által Visor néven elindított podcastsorozat november 8.i adásában elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza, amiben Görcsi Krisztián műsorvezető ezúttal a Deksz program használatával ismertette meg a hallgatókat. Az alkalmazást az Informatika a Látássérültekért Alapítvány fejlesztette ki. A program lehetővé teszi a vak, és a gyengénlátó felhasználóknak a hangoskönyvek előállítását.

A műsor első részében Görcsi Krisztián az applikáció letöltésének módját ismertette.

A programot a www.infoalap.hu honlapról tölthetjük le. Ehhez a betöltődő oldalon kutassuk fel a Letöltések/Szoftverek menüpontot. Itt keressük meg a Deksz szoftvert, és válasszuk a Letöltés gombot.

Fontos tudni, hogy az alkalmazás legfrissebb verzióját kizárólag a 64 bites operációs rendszert futtató számítógépekre lehet telepíteni.

Az adás második részében a műsorvezető a program telepítését mutatta be. Ehhez elsőként a Control + Enter billentyűkombinációval nyissuk meg az alkalmazás tulajdonságok menüpontját, és jelöljük be a Tiltás feloldása jelölőnégyzetet a Szóköz billentyűvel, mert ellenkező esetben a számítógépünkre telepített vírusirtó nem fogja engedélyezni a program telepítését.

Ezt követően nyissuk meg a letöltött fájlt, majd fogadjuk el a hozzá tartozó licensz szerződést az elfogadom választógomb bejelölésével. Ezután nyomjunk Entert a Tovább gombra.

A következő lépésben kijelölhetjük azokat a kiegészítő műveleteket, amelyeket a telepítő elvégezhet a művelet során. Ezek közé tartozik a Parancsikon létrehozása az asztalon opció is.

A telepítés befejezését követően nyomjuk meg a Kész gombot. Ekkor újraindul a számítógépünk.

A műsor utolsó részében Görcsi Krisztián műsorvezető a szoftver legfontosabb beállításait ismertette. A program beállításainak eléréséhez nyomjuk meg a Control + Shift + o billentyűkombinációt. A Beállítások párbeszédpanel több lapfülre van bontva. A lapfülek között a Control + Tab billentyűkombinációval lépkedhetünk.

Az Általános lapfülön megadhatjuk a létrehozni kívánt hangoskönyv címét, a szerző nevét, és a kiadás dátumát is.

A Scannerés, és Ocr lapfülön megadhatjuk a program használata során alkalmazni kívánt scannert, és bekapcsolhatjuk az ocr szolgáltatást is.

A Beszédbeállítások lapfülön megadhatjuk a hangoskönyvek előállítása során alkalmazni kívánt hangprofilt, és annak paramétereit is, úgy mint: a beszéd sebessége, és a beszéd hangereje.

A Braille beállítások lapfülön megadhatjuk a braille formátumú könyvek paramétereit.

A Daysi beállítások lapfülön meghatározhatjuk a Daisy formátumú könyvek paramétereit.

A hangosbemutató után Görcsi Krisztián műsorvezető megköszönte mindenkinek a figyelmet, majd elköszönt a hallgatóktól.

A műsor teljes terjedelmében meghallgatható az Alkosoft Nonprofit BT Youtube-csatornáján, és az ismert podcastszolgáltatóknál.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2023. november 8.