Blindshell 2 alapok 6. rész

 Blindshell 2 alapok 6. rész

 A jelen dokumentum a Siketvakok Országos Egyesülete által, a Blindshell 2 nevet viselő okostelefon használatának bemutatása céljából elindított videósorozatának hatodik részében elhangzottak rövid összefoglalóját tartalmazza, amiben Csák Attila műsorvezető folytatta a fent említett készülék külső billentyűzettel való használatának ismertetését.

Az adás első részében az eszközre telepíthető dokumentumolvasó alkalmazás került terítékre. Ennek használatához a dokumentumsorozat előző részében vázoltak szerint fel kell másolnunk az elolvasni kívánt fájlokat a készülék Documents/Donwnloads mappájába. Ezután keressük meg a telefonon a fent említett applikációt, és nyissuk meg azt az Enter billentyű megnyomásával. Ekkor egy menü tárul elénk, ahol az Olvasás menüpontot kell választanunk a dokumentum elolvasásához. A szövegben történő mozgáshoz használjuk, a fel, vagy a le nyílbillentyűk valamelyikét.

A dokumentumolvasóban lehetőségünk van a fájlok dátum, és méret szerint történő rendezésére is. Ehhez az alkalmazás megnyitása után nyomjuk meg ismét az Enter billentyűt, majd válasszuk a rendezés menüpontot, és aktiváljuk az általunk alkalmazni kívánt lehetőséget.

Az alkalmazás által támogatott formátumok közé tartozik többek között a TXT, a DOCX, és az E-PUB is.

Az adás második részében Csák Attila műsorvezető a hangoskönyvolvasó alkalmazás használatát mutatta be. Ehhez a telefonunk belső tárhelyén, vagy a memória kártyán létre kel hoznunk egy Books nevű mappát, ahová felmásolhatjuk az általunk elolvasni kívánt könyveket. A program által támogatott fájltípusok közé tartozik sok más mellett az E-PUB, és a TXT is. A könyvek elolvasásához kutassuk fel az előző bekezdésben említett mappában az elolvasni kívánt könyvet, majd nyomjuk meg az Enter billentyűt. A hangoskönyv olvasó menüjének megnyitásához nyomjuk meg ismét az Enter gombot. Ezután a felbukkanó lehetőségek közül válasszuk az Olvasás, vagy az Olvasás folytatása menüpontot attól függően, hogy egy adott pozíciótól, vagy a dokumentum elejétől szeretnénk e olvasni.

A menüben a fentiek mellett lehetőségünk van a fájlok között történő léptetésre, illetve a könyv elejére való ugrásra is.

A műsor utolsó részében a készülék beépített internetböngészőjének használata került bemutatásra. Az alkalmazás révén lehetőségünk van az interneten történő böngészésre. Ehhez elsőként keressük meg a készülék beépített böngésző programját, és aktiváljuk azt az Enter gomb megnyomásával. Ekkor egy menü tárul elénk, ahol válasszuk az URL cím megnyitása, vagy a Keresés az interneten opciók valamelyikét. A fenti művelet végén egy szerkesztőmező jelenik meg a képernyőn, amibe begépelhetjük a megnyitni kívánt honlap URL címét, majd nyomjuk meg az Enter gombot.

A honlapokon lehetőségünk van a címsorok, és a linkek között történő lépkedésre a kettes, és a négyes gombok megnyomásával. Egy hivatkozás aktiválásához ismét nyomjuk meg az Enter billentyűt.

A hangosbemutató után Csák Attila műsorvezető megköszönte mindenkinek a figyelmet, majd elköszönt a hallgatóktól.

A műsor teljes terjedelmében meghallgatható a Siketvakok Országos Egyesületének Youtube-csatornáján.

Pillmann Tünde

Várgesztes, 2023. november 6.